Menu

Pedagógus és tanítványai

2004.05.12.

Május 10-én nyílt Kugelbauer Ida, képzőművész, rajztanár és tanítványainak Mozaik című kiállítása a Csokonai Művelődési Házban.

A megnyitón Ferk Ilona, a kiállítás rendezője örömmel mondta el, hogy idén először van arra mód, hogy nemcsak a falakon jelenhetnek meg az alkotások, hanem lehetőség nyílik szobrok, kerámiák bemutatására is. A kiállítást Bálványos Huba, Munkácsy-díjas grafikusművész nyitotta meg, aki külön kihangsúlyozta, hogy bár többször látta tanítványa, Kugelbauer Ida műveit, de először kap igazán átfogó, összefogó képet alkotásairól és a tanítványok körében végzett munkáiról.
– A képzőművészeti kiállítás bár mindig a szépség jegyében zajlik, de hogy hogyan, az mindig egy izgalmas jelenség. Például a fák attól lesznek barátságosak az ember számára, mert arccal bírnak. Az alkotásokban pedig azt az embert látjuk, aki egyetlen a világmindenségben. Épp ezért egy alkotó soha nem sorozatot készít, hanem minden alkotása egyedi és megismételhetetlen. Az alkotó úgy éli bele magát az alkotásba, hogy beleköltözik a lelkébe a világ – mondta Bálványos Huba, majd azzal folytatta, hogy a másik teremben a gyerekek munkái láthatóak, akik a saját világukat, önmagukat alkotják bele a művekbe, s ezáltal a pedagógus Kugelbauer Ida önmagát sokszorozottan alkotja meg a gyerekeken keresztül.
A Mozaik című kiállítás május 27-ig tekinthető meg hétköznapokon 9-21 óra között, hétvégén a ház programjaihoz igazodva.