Menu

Ízig-vérig pedagógus

2004.03.20.

Március 15-én a Belügyminisztériumban Lamperth Mónika belügyminisztertől vehette át Lindner Gusztáv, a XV.kerületi Polgármesteri Hivatal Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályának vezetője a Köz Szolgálatáért érdemjel arany fokozata kitüntetést.

Lindner Gusztáv urat, aki csak ismeri, mind azt mondja, hogy egy ízig-vérig pedagógus, aki hajdanában magyar-könyvtár szakos tanárként végezte tanulmányait. Amint munkatársaitól megtudtam, hobbiból novellákat, drámákat, regényeket ír, sőt alkotói tevékenységét, az irodalmi nyelvezet használatát a munkájába is behozta. Hosszú évtizedekig tanított- az V.kerületben iskolaigazgató volt, majd az akkori Kontyfa utcai általános iskolában volt igazgató-helyettes. Három gyermeke van, akik mindannyian örökölték édesapjuktól az irodalmi ambíciót. Itt kell megemlíteni, hogy középső gyermeke, Ádám Magyarország egyik legjobb teniszezője. Az osztályvezető úr természetesen hobbiból több sportágat is művel: kiváló sakkozó, sőt a kezdeti időszakban NB I.-es tollaslabdázó volt.
A XV.kerületben a Kontyfa iskolában ő hozta létre a szakiskolát valamint az itt található gyógynövénykertet. A gyerekeket mindig a természet és a magyar anyanyelv szépségére oktatta. 1996 óta dolgozik osztályvezetőként a Polgármesteri Hivatalban, azóta sok olyan programot valósított meg, ami a korábbi időszakban az oktatás területén soha nem volt pl.: történelemtanárok konferenciája. Emellett a kerületi nevelési-oktatási központ létrehozásának szakmai szellemisége tőle ered. Most sem tétlenkedik: egy nemzetközi anyanyelvi konferenciát szervez munkatársaival, akik igazi csapatjátékosnak tekintik. Ez azt jelenti, hogy egy adott rendezvényen nemcsak vezetőként, hanem beosztottként is tud dolgozni. Tevékenységét eddig is a fiatalok nevelésének-oktatásának szentelte. Kitüntetéséhez gratulálunk!