Menu

Regionális elődöntő volt a Csokonaiban

2004.03.13.

Március 7-én volt az „Anyám fekete rózsa” magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó verseny budapesti regionális elődöntője a Csokonai Művelődési Házban.

Az Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány a Magyar Írók Szövetségével közösen, a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Ház és a Veresegyházi Önkormányzat támogatásával, „Anyám fekete rózsa” címmel tizennegyedszer rendezi meg ezekben a hónapokban a magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozóját nem hivatásos versmondók számára.
A zsűri elnöke Dr. Sződy Szilárd, Radnóti-díjas, a Magyar Rádió Rt. dramaturgja volt, tagjai Dániel Kornál, Bessenyei György-díjas népművelő, színjátszó-rendező, az Anyám fekete rózsa Alapítvány titkára és Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója, Budapestért-díjas népművelő voltak. A programon jelen volt Szigeti Balázs, az Anyám fekete rózsa Alapítvány elnöke is. A közel három órás programon sok-sok jeles költő ( többek között Babits Mihály, Pilinszky János, Kányádi Sándor, Kaffka Margit, Szabó Lőrinc, Váci Mihály, Radnóti Miklós, Petri György, nagy László) alkotásaiból kaphattak ízelítőt mind a résztvevők, mind pedig az egybegyűlt közönség tagjai. A zsűri végül a gyermek- (12-15 év), ifjúsági (16-21 év) és szépkorú kategóriában 1-1-1 főt juttatott a döntőbe, míg a felnőtt kategória (21-65 év) részt vevői közül nyolcan vehetnek részt az április 30-május 2. közötti döntőn, melynek helyszíne a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Ház lesz.