Menu

Farsangi Fesztivál

2004.03.08.

Gyerekzsivajtól volt hangos a Pestújhelyi Közösségi Ház február közepén majd egy héten át minden délután, illetve március 6-án szombaton délután. Itt rendezték meg a XV. kerületi általános és középiskolás tanulók számára a Farsangi Fesztivált.

A zsűri nem volt könnyű helyzetben egyik napon sem, mivel közel 100 produkciót tekinthettek meg a négy nap alatt. Még egy Ki Mit Tud?-on sem láthat az ember ennyi táncfajtát. A gyerekek hastáncot, akrobatikus – és klasszikus táncot, néptáncot és modern táncot mutattak be, de volt itt színpadi tánc és táncszínházi produkció is. A zenetanárok is büszkék lehettek, hiszen növendékeiket zongorán, klarinéton, hegedűn, fuvolán, gordonkán, citerán, furulyán hallhatták játszani. A versmondók, mesemondók is kitettek magukért, hiszen nagyon sok költő és író szavait tolmácsolták. Az összes bemutatkozó közül választotta ki a zsűri naponta a Fesztivál-díjas produkciókat illetve a közönség is szavazott, így az ő díjuk is gazdára talált minden nap.
A színvonalra jellemző, hogy 30 Fesztivál-díjas és 5 közönség-díjas produkciót tekinthetett meg a közönség március 6-án a Farsangi Fesztivál Gála 2004. keretében.

Fesztivál-díjat kapott:
 
Kajdi Zsófia (zongora) – László Gyula Gimnázium
Ress Hajnalka (szólóének) – Dózsa György Gimnázium
Botz Viktor (klarinét) – Dózsa György Gimnázium
Várhegyi András (prózamondás) – László Gyula Gimnázium
Bőr Nikolett, Rábai Krisztina, Sárossy Alexandra (vokális zene) – Hartyán NOK
Ledó Anna (vokális zene) – Károly Róbert Általános Iskola
1. b osztályos színjátszók (színjátszás) – Hartyán NOK
Horváth Vivien (zongora) – Czabán Általános Iskola
Do Nhu Mai Anh (zongora) – László Gyula Általános Iskola
Balla Márton (zongora) – László Gyula Általános Iskola
Hartyán NOK kamarakórusa (vokális zene) – Hartyán NOK
Színjátszók – Hartyán NOK
Neptun citeraegyüttes – Hubay Jenő Zeneiskola – Száraznád NOK
Horváth Bettina (hegedű) – Czabán Általános Iskola
Lakatos Laura (gordonka) – Czabán Általános Iskola
Simon Bence (mesemondás) – Kossuth NOK
Tóth Gergely (mesemondás) – Kossuth NOK
Spanyol Gitárosok (kamarazene) – Czabán Általános Iskola
Lekli Tünde (mesemondás) – Hartyán NOK
Lévai Szabolcs (versmondás) – Kolozsvár Általános Iskola
Marosi Zsuzsa, Ress Katalin, Makk Adrienn, Gedai Eszter,Ress Tamás (kamarazene) – Hubay Jenő Zeneiskola
Ferenczi Krisztina (versmondás) – Hartyán NOK
Ress Katalin (fuvola) – Kossuth NOK
Váradi Zoltán (furulya) – Pestújhelyi NOK
Hajdu-Trio (kamarazene) – Szent Korona Általános Iskola
Molnár Diána (fuvola) – Károly Róbert Általános Iskola
Berecz Tünde (fuvola) – Hubay Jenő Zeneiskola
Puskalábú Fruskák (színpadi tánc) – László Gyula Általános Iskola
Mezei Zsófia (hastánc) – Szent Korona Általános Iskola
Fazekas Brigitta, Márity Péter (akrobatikus tánc) – Károly Róbert Ált.Iskola
Rezeda néptánc együttes – Hubay Jenő Zeneiskola
Kalocsay Noémi, Orbán Balázs (klasszikus tánc) – Száraznád NOK
Szarka Viktória, Kovács Katalin (akrobatikus tánc) -Károly Róbert Ált.Iskola
Rello (modern tánc) – Száraznád NOK
Kovács Brigitta (modern tánc) – Száraznád NOK
 
 
Közönség-díjat kapott:
 
Puskalábú Fruskák (színpadi tánc) – László Gyula Általános Iskola
Kontyfa Team (táncszínház) -Konyfa Általános Iskola
Váradi Zoltán (furulya) – Pestújhelyi NOK
1. b osztályos színjátszók – Hartyán NOK
Iván György (versmondás) – Pestújhelyi NOK