Menu

Rákospalota fejlesztési koncepciója

2004.02.24.

Február 11-én közmeghallgatást tartott a XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, melyen Hajdu László, polgármester köszöntő szavait követően Millián György, az Építésügyi Osztály vezetője beszélt Rákospalota fejlesztési koncepciójáról és ezen belül az Északi Főgyűjtő csatorna megépítéséről.

– A fejlesztési koncepció által érintett terület a kerület északi közigazgatási határától húzódik, a váci vasútvonal- Szilas patak- Szentmihályi út- Telek utca- Szilas patak ismét- Károlyi Sándor út- Szántóföld utca által határolt területen. Ezen a részen működő cég (METRO, Pólus Center, HUHA) és beépítetlen telek egyaránt található – mondta Millián György. Tény, hogy a fővárosi szabályozási kerettervben rögzített övezeti besorolásoknak és a hatályban lévő szabályozási terveknek meg kell felelni. Ilyen elfogadott terv van a Harsányi Kálmán utca- Visonta utca menti – , a Réfi Fóti út melletti -, a Palota Újfalu környéki -, a METRO-Praktiker-Gulliver áruház melletti vállalkozási-, a temető bővítésével kapcsolatos területekre, valamint az AsiaCenter melletti – és a volt Növényolajgyár területére. Több helyszínre még elfogadás előtt van a szabályozási terv: Medimpex területe, a Mélyfúró utcai -, az M3-as kivezető szakasza melletti vállalkozási terület, a Pólus Centertől az AsiaCenterig található egész terület és az Újpest vasútállomás környéki terület.
– Természetesen van elég sok olyan rész is, amelyek rendezésére, szabályozására csak távlatokban kerülhet sor elsősorban vállalkozási kereten belül: a Bányató és környéke (rekreációs-, szabadidő- és sportcentrum), Újmajor és környéke (Ajándék utca környéki mezőgazdasági terület), a Károlyi Sándor utcában a HUHA-tól nyugatra található mezőgazdasági terület, a Régi Fóti út mellett egy nagy mezőgazdasági terület illetve ugyanitt keletre egy vállalkozási terület valamint a Telek utca környéke. Vannak olyan javaslatok is a későbbiekre, amelyek zöld területeket érintenek: a Városkapu melletti terület, a METRO-tól délre eső terület, amely a Mogyoródi útig húzódik, a Szilas patak melletti terület, a Szlacsány-lakótelep és környéke, az Énekes-lakótelep és környéke, valamint két rehabilitációs terület: a Sódergödör alatt lévő rész (Pázmány Péter utca- Szerencs utca- Dobó utca- Oroszlán utca), Rákospalota Öregfalu része (Pozsonyi utca- Kazinczy utca- Fő út- Jós utca).
– Az infrastrukturális fejlesztések (úthálózat) mellett a kerület szempontjából közeli időben várható az Északi Főgyűjtő első ütemének (Károlyi Sándor utca és az M3 keleti oldala közötti szakasz) megépítése. Elsősorban ezt is vállalkozási tőkéből kellene megépíteni. Ez annyit jelent, hogy a Rákospalota kertváros eddig csatornázatlan területei, a kis utcák, a vállalkozási területek mind beköthetők ebbe a főgyűjtőbe. Ezzel felélénkülhet az Újpalota- Újfalu területén a lakónegyed kialakítása, megoldaná a METRO környéki vállalkozási terület rákötését és ha ez túl is menne az elfogadott 30 hektáros területen kívül vagy annak határáig, akkor ez a terület felfejlődhetne. Ha ez kiépül 2005 végéig, akkor rá lehet szervezni elsősorban a lakossági érdekeltségű csatornákat, valamint ebben az esetben a kerületben mindenütt megvannak a főgyűjtők. Ezzel elérhető – ha a kisutcák is bekötésre kerülnek-, hogy a XV. kerület lakott részén 100%-os lesz a csatornázottság.

2004 évi tervezett útépítéseiről a XV.kerületben

utca

szakaszhatár

hossz

Csákó utca

Károlyi S. – váci vasút

270 m

Kinizsi u.

Szerencs u. – Arany J. u.

260 m

Palánk utca

Szerencs u. – Arany J. u.

260 m

Oroszlán utca

Szerencs u. – Arany J. u.

260 m

Morzsa utca

Sín – Sződliget utca

130 m

Batthyány utca

Sín – Váci vasút

90 m

Madách utca

Pestújhelyi út – Őrjárat utca

285 m

2004. évben tervezett közcsatorna építések a XV. kerületben

utca

szakaszhatár

Esthajnal utca

teljes hosszában

Benkő István utca

teljes hosszában

Perczel Mór utca-Obsitos tér-Opál utca

Tóth István – Vág utca

Dembinszky utca

Patyolat utca – Kinizsi utca

Vácbottyán utca

teljes hosszában

Bocskai utca

Dobó utca – Bocskai u. 11.

Nyaraló utca

teljes hosszában

Vághó Ferenc utca Szlacsányi F. utca – Benkő I. utca
Huba utca Bulcsú utca – Tóth István utca
Neptun utca Thököly utca – Drégelyvár utca
Molnár Viktor utca Thököly utca – Drégelyvár utca
Gyám utca teljes hosszában
Állomás köz teljes hosszában
Obsitos tér Óda utca – Obsitos utca

2005. évben tervezett közcsatorna építések a XV. kerületben

1. Árokhát utca – Veresegyház utca – Csomád utca páratlan oldal
Károlyi Sándor út – Csomád utca; Árokhát utca – Székely Elek utca;
2. Árokhát utca – Kemény István utca – Csomád utca páros oldal
Kanizsai Dorottya utca – Csomád utca; Árokhát utca – Székely Elek utca;
3. Székely Elek utca – Sipos tér – Harsányi Kálmán utca – Alag utca – Acsa utca
Kanizsai D.utca – Harsányi K. utca; Sipos tér – Balló Mátyás utca; Székely
Elek utca – Balló Mátyás utca; Székely Elek utca – Acsa utca 6.
4. Székely Elek utca – Csomád utca Kanizsai Dorottya utca – Csomád utca;
Székely Elek utca – Ajándék utca
5. Alag utca – Tarpai tér – Tarpai utca – Árokhát utca – Acsa utca – Alag u. 18. –
Tarpai tér ; Alag utca – Harsányi Kálmán utca; Tarpai tér – Acsa utca 5.
6. Veresegyház utca – Székely Elek utca – Ajándék utca
7. Harsányi Kálmán utca – Balló Mátyás utca- Harsányi Kálmán utca 33/b. – Alag utca
8. Közvágóhíd tér Lenvirág utca – Szőcs Bertalan utca