Menu

Négyszeres olimpiai bajnok Rákospalotán

2003.10.17.

Az igen gazdag tradíciókkal rendelkező magyar vívósportban a párbajtőrvívás legeredményesebb nemzetközi szintű képviselője Kulcsár Győző, aki nem kevesebb, mint négy olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet. A nemzetközi szaktekintély 1986-2001 között Olaszországban edzősködött, majd hazatérve Rákospalota kertvárosába költözött. A kertészkedésben is igen otthonos szakemberrel pályafutásáról beszélgetve hamar kiderült, hogy ő a vívás mellett tanult és dolgozott is.

– Hőerő-gépész szakon végeztem, bár építészmérnök szerettem volna lenni, így kerültem Miskolcra, ahol az EAFC-ban vívogattam. Innen csak nehezen sikerült felkerülnöm Budapestre.
A Honvéd LNX párbajtőr szakág-vezetője egyre jobban belelendült a vívásba, így azt nem bánta, hogy diplomáját is csak néhány év késéssel vehette át. Az 1962-es, Buenos Aires-i Vb-n mutatkozhatott be a magyar válogatottban, ahol azután hamar törzstag lett. Nagy hajtóerőt jelentett számára a pénz és az utazás, ezt egy pillanatig sem tagadja.
– A tokiói olimpián igen jó csapatunk volt, az ottani csapatelsőségből mindjárt négy győzelemmel vettem ki a részemet. Természetesen nagyon örülök, hogy 1964 után 1968-ban és 1972-ben is az olimpiai bajnokcsapat tagja lehettem, s még 1976-ban, Montrealból is elhoztunk egy harmadik helyet.
Kulcsár Győző sosem volt a klasszikus értelemben vett profi sportoló, mindig dolgozott valahol. Az egyetem befejeztével eltöltött vagy tizenöt évet a VEIKI-nél, miközben sorozatban aratta a sportbeli sikereit. 1979-80-ban a szövetség főtitkára lett, majd Olaszországba történt távozásáig ő volt a válogatott szövetségi kapitánya.
A négyszeres olimpiai bajnokot 1986-ig nem hagyták külföldön munkát vállalni, amikor az akkori első számú sportvezető, Deák Gábor zöld utat engedett neki.
– A nagy sötétségbe ugrottam fejest, amikor a Milánó és Torinó között fekvő Vercellibe szóló ajánlatot elfogadtam – emlékezett. – Azt mondták: „Kulcsár úr, itt az elsődleges szempont az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.” Persze a gyerekek közül számos, későbbi világklasszis is kikerült, az olimpiai bajnoki címek (Randazzo, Milanoli, Cuomo révén) mellett további világ- és Európa-bajnoki elsőségek, olimpiai- és junior világbajnoki érmek igazolják munkám eredményességét.
Olaszországban sem a csatornából folyik a pénz, de szervezettség dolgában is sokkal jobban áll az olasz vívósport a magyarnál. Itthon is be kellene látni végére: a vívás, a vívósport kulcsfigurája az edző. Hiába folyik kitűnő vívómesterképzés nálunk, minimálbérért nem lehet helyhez kötni legjobb mestereinket. Nem véletlenül közülük a legtöbben külföldön dolgoznak, s készítik fel a riválisainkat a legjobb magyarok ellen.
Kulcsár szerint, legalább ötéves hátrányban van a magyar vívósport, de ez is behozható, ha holnaptól elkezdődik a szisztematikus munka.
A négyszeres olimpiai bajnok számára ma sem a sport az egyetlen cél, így például igen fontosnak tartja, hogy minél többször összejöjjön a huszonéve együtt ultizó társasága. Jól érzi magát Rákospalotán, csak az bosszantja, hogy leánya olaszországi házassága miatt ugyanúgy rohangálhat oda-vissza, mint annak idején, amikor ő dolgozott Vercelliben.