Menu

Környezettudatos, cselekvő Önkormányzat, Felelősségteljes kerületi vezetés

2018.07.06.

A közterületeink, utcáink, tereink és parkjaink tisztasága mindannyiunk számára fontos érték. Joggal várja el valamennyi rákospalotai, pestújhelyi és újpalotai lakos, hogy ápolt, gondozott környezetben éljünk a mindennapokban – ennek megteremtése és biztosítása közös felelősségünk – hangsúlyozta Németh Angéla, polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester péntek délelőtti sajtótájékoztatóján.

Az alpolgármester asszony elmondta, hogy azzal bízta meg a Polgármesteri Hivatalt, hogy vizsgálja felül az eddigi köztisztasági intézkedéseket. A vizsgálat alapján a XV. kerület Önkormányzata most egy új, komplex Köztisztasági Programot indít 2018. II. félévében, jelentette be Németh Angéla.

Ennek keretében:

  • Parkőrszolgálat kezdi meg működését. Az idei évben első lépésként, kísérleti program jelleggel 2018. augusztus 15. – október 31-ig veszi kezdetét a parkőrszolgálat a Nádastó parkban, a Kontyfa utcai rekreációs parkban és környékén, valamint a Fő téren.
  • A kerületben található hulladékgyűjtő edényzeteket heti két alkalommal rendszeresen ürítik, és újabb hulladékgyűjtőket és kutyaürülék-gyűjtő szemeteseket helyeznek ki.
  • Az ünnepi időszakokra, hosszú hétvégékre szintén kidolgozzák a rendszeres szemétszállítás, – gyűjtés és a takarítás ütemtervét.
  • Az illegális hulladéklerakások ellen is szigorúbban lépnek fel. A Rendészeti Osztály, a Rendőrség, valamint a Mezőőri Szolgálat munkatársaival akciós napok keretében havonta 6-8 alkalommal ellenőrzik és felmérik a kerület hulladéklerakási gócpontjait.
  • Folytatják a „Tiszta porta, virágos kert” mozgalmat.
  • Október-november hónapban kerül megrendezésre a „Tisztasági Hónap” program. Ennek keretében minimum 10 alkalommal Tisztasági Napot rendeznek, amelyeken a civil szervezetek, lakóközösségek, intézmények bevonásával a kerület egyes részeit tisztítják meg.
  • A kerületi családi házas övezetekben a közterületen, az ingatlanok előtti utcaszakaszon keletkező zöld-hulladék lakosság általi összegyűjtését és elszállítását is támogatják.

Németh Angéla szerint a kerület vezetésével és a köztisztasági munkálatokat végző munkatársainkkal együtt a jövőben is számítunk valamennyi környezettudatos XV. kerületi lakos felelősségteljes partnerségére és együttműködésére. „Szoros együttműködéssel megőrizhetjük Rákospalota, Pestújhely és Újpalota köztereinek és parkjainak szépségét és tisztaságát!” – zárta gondolatait az alpolgármester.

20180706_BPXV_Sajttaj_2

A sajtótájékoztatón Tóth Imre alpolgármester ismertette, hogy van számos további javaslatuk, kezdeményezésük az év második felében:

  • Meghirdetik a „Fogadj örökbe egy kukát” pályázatot elsősorban cégek, alapítványok számára, melynek során egy vagy több hulladékgyűjtő edényzet telepítését, valamint éves ürítési költségét finanszírozza az „örökbefogadó”. A nyertes pályázó reklámfelületet kap.
  • Az iskolai tanévkezdés idejére javasolják a gyerekek számára a „Nőj együtt a növényeddel” program meghirdetését. Ennek keretében iskolai osztályok, óvodai csoportok vagy akár egy-egy gyermek elülteti növényét, amely mellett egy táblán jeleznek, kinek a gondozásában áll.
  • Az érettségi vizsga letételének feltétele az 50 óra közösségi szolgálati, önkéntes munka, melyet a diákoknak díjazás nélkül kell elvégezniük. Javasolják, hogy a Répszolg Kft. szerződjön a kerület középiskoláival, így a fiatalok Irányított 4 órás „munkanapokon” segíthetnének a kerület gondozásában, szépítésében.
  • Gyakori problémát jelent a kertvárosi részeken, hogy az ingatlantulajdonosok a házuk előtt lévő járdát, zöld-sávot nem megfelelően tartják rendben. Szankció hiányában nehéz az állampolgárokat jogkövető magatartásra bírni: ezt elősegítendő szemléletformáló akciókkal, kiadványokkal és szórólapokkal hívják fel az érintettek figyelmét kötelezettségeikre.
  • A Főváros területén a buszmegállók karbantartása, tisztán tartása az FKF Zrt. feladata. Kerületben sajnálatos módon, több helyen (pl.: Illyés Gyula utca, Molnár Viktor utca, Rákos út stb.) is azt tapasztalják, nem megfelelően látják el a buszmegállók takarítását. Amennyiben változatlan marad a helyzet, úgy terveik szerint a Répszolg Kft. ütemterv alapján fogja elvégezni a buszmegállók takarítását, a költségek FKF Zrt. általi megtérítését pedig kiszámlázzák a Fővárosi Önkormányzatnak.

A teljes programmal kapcsolatos tájékoztatási kampányt is indítanak, így minden kerületben élő lakoshoz, kerületben működő szervezethez eljuttatják az intézkedések részleteit, a programmal kapcsolatos akciókat, rendezvényeket, programokat, hangsúlyozta az alpolgármester. „Hiszünk ugyanis abban, hogy a lakosság, a civil szervezetek, a helyi vállalkozások bevonása, együttműködése nélkül nem lehetünk sikeresek. Szoros együttműködésben tehetünk közösségünkért, közös értékeinkért.” – emelte ki Tóth Imre.

A sajtótájékoztató követően a lakossággal közösen, közösségi akcióban takarították az egyik legszennyezettebb területet, a nyírpalotai buszforduló környékét.

20180706_BPXV_Sajttaj_3