Menu

Születőben a XV. kerületi civil szervezetek támogatásáról szóló rendelet

2004.02.16.

Február 12-én a kerületi civil szervezetek képviselői ismét összejöttek az önkormányzat Kossuth termében, ahol Nagy Antal, jegyzővel, Rónayné dr. Vojnovics Ibolya, aljegyzővel és Avarkeszi Béla, civil referenssel közösen gondolkoztak a civil szervezetek támogatásáról szóló rendelet megfogalmazásán, szövegének finomításán.

A korábbiakban még tavaly decemberben jöttek össze a szervezetek képviselői ezen a helyszínen, amikor is első fordulóban értékelték a rendelettervezet szövegét.
– A mostani megbeszélésre ismét hoztak észrevételeket a civil szervezetek- mondta Rónayné dr.Vojnovics Ibolya, aljegyző az egyeztetést követően. A civil szervezetek felvetették, hogy jellegükben, működésükben nagy a különbség közöttük az egyházakhoz képest. Mi már ezt figyelembe véve elkészítettük az egyházak támogatására szóló külön rendelettervezetet, s erről tájékoztattuk a szervezeteket. Kikerült a rendelettervezetből például az a politikai hivatkozás, hogy az önkormányzati választásokon induló szervezetek nem kerülhetnek támogatásra. Úgy tűnik, hogy a szervezetek most még jobban megismerték a szándékot, hogy a rendelet létrejöhessen és így olyan szövegszerű javaslatok érkeztek, olyan pontosításokra kaptunk javaslatokat, melyek a mi munkánkat is segítik.
Írásbeli javaslatot hozott és adott át a helyszínen a Szövtárs Egyesület és a Polgári Érdekképviseleti Egyesület, míg szóbeli kiegészítést tett többek között a Létminimum Alatt Élők Társasága, a Páskomliget Szenvedélymentes Egyesület, a Toronyhír Újpalotai Média Alapítvány valamint az Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület.
– A tervek szerint március 3-án lesz a civil szervezetekkel együtt az önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi ülése, ahol lehet, hogy a rendelet már elfogadásra kerülhet – mondta végezetül az aljegyző asszony.