Menu

Döntés előtt az egyházak támogatása

2003.12.30.

A tavasszal megalakult kerületi Egyházi Tanács november végén tartotta legutóbbi tanácskozását, az összejövetelen részt vett Hajdu László polgármester is, aki az ülésen javaslatot kért az önkormányzati támogatás elosztásáról.

A találkozón történtekről dr. Nagy Antal jegyző lapunknak elmondta, az egyházak önkormányzati támogatásának jogszabályban történő rögzítésére az uniós csatlakozás kötelezi a képviselő-testületet. Tájékoztatása szerint a kerületi egyházak előtt a korábbi időszakban mindeddig bizonytalan és esetleges volt, mekkora támogatásra számíthatnak évente.
Az eddigi gyakorlat szerint az egyházak az önkormányzati költségvetés 1,5 ezrelékét kapták segítségül, az elképzelések szerint ez jövő évtől – immár rendeletben rögzítve – 2 ezrelék lehet. Ez a szám jövőre mintegy 23 millió forint segítséget jelentene – mondta.
– Az önkormányzat ígéretet tett arra, hogy az egyházakat érintő döntéseket a testület csak az érintettek egyetértése mellett hoz meg – hívta fel a figyelmet.
dr. Nagy Antal jegyző tájékoztatása szerint a kerületi vezető ugyanakkor arra kérte az egyházakat, tegyenek javaslatot az elosztás arányára, illetve módjára. Az uniós elvárásoknak megfelelő rendeletet ezt követően fogadhatja majd el a képviselő-testület, amelynek egyébként az úgynevezett non-profit (tehát nem nyereségcélú), civil szervezetek támogatásáról is döntenie kell.
A felosztás módozatai között felmerült, hogy az összeg egy részét – harmadát-negyedét – hitéleti vagy működési támogatásként osztanák ki, míg a többit céltámogatásként ítélnék oda egy-egy nagyobb beruházáshoz.
A jegyző arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat más módon is támogatni kívánja a kerületi egyházakat, így például lehetővé teszi, hogy a tulajdonában lévő táborhelyeken – például Agárdon, Hejcén, Bernecebarátiban vagy Balatonvilágoson – a vallási közösségek összejöveteleket, táborozásokat, tanácskozásokat rendezhessenek.
A tanácskozáson szó esett arról is, hogy 2004-ben Tavaszi Egyházi Kulturális Hetet rendeznének a kerületben az egyházak, amelyhez a helyhatóság minden segítséget meg kíván adni.