Menu

Ösztönző eredmények

2003.12.02.

1993-ban alapított tanulmányi ösztöndíjat a XV. kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete, melynek idei ünnepélyes díjkiosztójára október 31-én került sor. A hivatal dísztermében Hajdu László polgármester köszöntő beszédében elmondta: a beadott pályázatokat a Művelődési, Oktatási és Sportbizottságon belül alakult munkacsoport bírálta el, javaslatukra osztották ki huszonnégy tanulónak az ösztöndíjakat.

A 2003/2004-es tanévben összesen 111 színvonalas pályamű érkezett a bizottsághoz, ebből választották ki azokat, akik 10 hónapon keresztül pénzbeni támogatást kaphatnak.
A programon azok a tanulók vehettek részt, akik a XV. kerületben születtek, de nem volt szempont, hogy melyik oktatási intézményben tanulnak. A jutalmazottak kiválasztásánál fontos kritérium volt, hogy a tanulmányi átlag 4,5 vagy a fölött legyen, ezen kívül figyelembe vettek a szociális és családi szempontokat is.
A polgármester köszöntője végén hangsúlyozta: a díjazottakon kívül még sok kerületi gyerek érdemelt volna támogatást.
Az általános iskolások közül az 5. a 6. a 7. és a 8. osztályos tanulók vehettek részt a pályázaton. Az ösztöndíjasok, Bálind Daniella, a Kontyfa Középiskola, Ált. Isk. és Ó. 5.oszt. tanulója; Bartos Tímea, a Károly R.Ker. Szki., Ált. Isk. és Ó. 6. oszt. tanulója; Ellenbacher Ibolya, a Munkácsy Mihály Ált. Isk. 5. oszt. tanulója; Gulyás Katalin, a Szent Korona Ált. Isk. és Ó. 6. oszt. tanulója; Horváth Klaudia, a Hartyán Nevelési-Okt. közp. 5. oszt. tanulója; Nagy Richárd, a Károly R. Ker. Szki., Ált. Isk. és Ó. 6. oszt. tanulója; Pap Andrea, a Kolozsvár Ált. Isk. és Ó. 5. oszt. Tanulója; Tarcsafalvy Tímea, az ELTE Radnóti M. Gyakorlóiskola 7. oszt. tanulója havonta 5 ezer forintot kap a bizottságtól. A középiskolások közül Apostagi Zoltán, a Lónyai u. Reform. Gimn. és Középisk. 10. oszt tanulója; Besenyei Soma, a László Gy. Gimn. Ált. Isk. és Ó. 10. oszt tanulója; Cserháti Annamária, a Földes F. Gyak. Ker. Szki. 11. oszt. tanulója; Hutter Viktória, a Kontyfa Középisk., Ált. Isk. és Ó. 9. oszt tanulója; Kur Viktória, a Dózsa György Gimnázium 9. oszt. tanulója; Palkó Tamás, a Károly R. Ker. Szki., Ált. Isk. és Ó. 9. oszt. tanulója; Raspotnik Olimpia, a Dózsa György gimn.-ba nyert felvételt az idén; Siklósi Zsolt a Neumann János Szakközépiskola 10. oszt. tanulója nyerték el a havi 8 ezer forintos ösztöndíjat. A felsőfokú intézményekben tanuló diákok, Cziráki Csaba, az ELTE pszichológia szak III. évf. hallgatója, Dányi Jenő, a Liszt Ferenc Zenem. Egyetem II. évf. hallgatója; Fodor Orsolya, a Bp.-i Gazdasági Főiskola I. évf. hallgatója, Gulácsi Bernadett, a Bp.-i Közgazd. Egyetem IV. évf. hallgatója, Molnár Linda, a Pázmány P. Katolikus Egyetem IV. évf. hallgatója; Morva Viktória Krisztina, az ELTE Tanítóképző II. évf. hallgatója; Pongrácz Eszter, az ELTE pszichológia szakra felvételt nyert; Szavicskó Edina a Miskolci Egyetem Egészségtud. Int. III. évf. hallgatója havi 15 ezer forintos ösztöndíjat kaptak.
A bizottság különdíjban részesített négy tanulót. Az általános iskolások közül Zelenák Fruzsina, a Kossuth NOK 7. oszt. tanulója, a középfokú oktatási intézményben tanulóknál Balogh Barbara, a Könyves Kálmán Gimn. 1. oszt. tanulója; Zombori Tamás, az Építőip.és Díszítőműv. Szakképző. 10. oszt. tanulója, továbbá felsőfokon Dányi Árpád a Liszt Ferenc ZME. II. évf. hallgatója kapott pénzjutalmat.