Menu

Márta néni 100 éves

2003.11.19.

Kerületünk lakóinak átlagéletkora ugyan megegyezik az országos átlaggal, mégis érdekes, hogy ebben a városrészben már hárman vannak akik több mint 100 alkalommal fújhatták már el a születésnapi gyertyájukat.

Újpalotán, az Erdőkerülő utca egyik harmadik emeleti lakásában köszöntötte Hajdu László polgármester Gerda Sándornét, Márta nénit a 100. születésnapja alkalmából október 17-én. Az eseményen – melyen jelen voltak a kerületi vezetők és képviselők mellett a Micimackó óvoda apró növendékei – a jubileumát ünneplő dédnagymama nemcsak kiváló egészségi állapotával, hanem a futballszeretetével is elkápráztatta vendégeit.
Az előkerült fényképek tanúsága szerint az 1993/94-es szezonban az FTC és a Vasas őszi rangadója kezdőrúgását Márta néni végezte el az Üllői úti stadionban, és Keller József csapatkapitány 90 szál piros rózsával, ajándékozta meg.
Gerda Sándorné családtagjai szerint fiatal kora óta a zöld-fehér klub rajongójának számít. Az Orion gyárban fizikai munkát végző asszony évtizedeken keresztül a csapata szinte valamennyi hazai mérkőzését élőben szurkolta végig. Ezen a szokásán azután sem akart változtatni, hogy a fia, majd évtizedekkel később a fiúunokája megszületett, így aztán kettesben, majd hármasban látogatták a mérkőzéseket. Nem csoda, tehát, hogy Gerda Gyula egy élő rangadóval lepte meg édesanyját a 90. születésnapján. Márta néni nem is okozott csalódást a lelátón helyet foglaló tízezer szurkolónak: jobb belsővel olyan kiválóan rúgta el a labdát, hogy azt még a mellette álló Détári Lajos is megtapsolta.