Menu

Nagytakarítás a kerületben

2003.11.18.

A kerületi képviselő-testület 2003. év októberét a „kerület tisztaságának hónapjává” nyilvánította. Október 18-ra, szombatra a testület általános takarítási napot hirdetett, és a szervezéssel a Városüzemeltetési Osztályt bízta meg.

A hulladékgyűjtéshez szükséges zsákokat, szerszámokat RÉPSZOLG Vállalaton keresztül az önkormányzat biztosította.
– Gyurcsánszky János alpolgármester főszervező, aki maga is részt vett az akcióban elmondta: – Mind a két kerületi parkfenntartó, a LIÁN KHT és a FŐKERT Kft. is vállalta a részvételt. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. a szokásosnál több, 29 embert, valamint egy konténeres szállítójárművet és egy tehergépjárművet biztosított az akcióhoz. A Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. rákospalotai üzeme a nap folyamán a Polgármesteri Hivatal parkolójában átvette a lakossági veszélyes hulladékokat, egy másik cég pedig buszmegálló takarítást vállalt.
– Körülbelül 1500-2000 ember vállalkozott a kerület közterületeinek megtisztítására. Több helyen az iskolák is csatlakoztak, intézményenként 200-300 tanuló is kint volt a területen. Különösen aktívak voltak a Száraznád iskola, a Károly Róbert Szakközépiskola, a Czabán iskola, és a Hartyán közi iskola növendékei.
Németh Tibor, a Városüzemeltetési Osztály vezetője, aki hivatali kollégáival együtt szintén részt vett a nagytakarításban, néhány nappal az akció után, az összesített eredményekről is be tudott számolni.
– A takarítás eredménye rendkívül látványos volt, különösen azokon a helyeken, ahol folyamatosan jellemző a szemét jelenléte. A szállítók beszámolója alapján kb. 160 m3 szemét került összegyűjtésre és elszállításra. Ebből 60 m3-t a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt., 35 m3-t a RÉPSZOLG Vállalat, a két parkfenntartó cég pedig együttesen 60 m3-t szállított el.