Menu

Szabadidőközpont lehet az egykori katonai kórházból

2003.11.14.

Szabadidőközpont, nyugdíjas-, és szociális célú fecskeházak épülhetnek a következő években az egykori rákospalotai szovjet katonai kórház területén. A kerületi képviselő-testület október 29-én született határozata értelmében az önkormányzat vezetése mielőbb tárgyalásokat kezdeményez az ingatlan tulajdonba vételéről.

Az önkormányzat szeretné megismerni a kerületi polgárok és a programban beruházó szerepért versengő vállalkozók elképzeléseit, ezért november 12-én tájékoztató sétára (helyszíni bejárásra) hív mindenkit az Észak-Pesti Kórházat körülvevő parkba.
– A több mint 7 hektáros Őrjárat utcai területen 30 épület és egy szép ligetes erdő található – mondta Hajdu László polgármester az előterjesztés felvezetőjében. A komplexum állapota a szovjet csapatok 1991-es kivonulása óta folyamatosan romlott. 13 évvel ezelőtt viszonylag egyszerű módon vehette volna át a magyar állam az addig kiválóan működő kórházat, melynek színvonala a szovjet parancsnokság idején a magyar egészségügyi intézményeket messze felülmúlta. Sajnos, egy elszámolási vita következtében az állam ugyanis nem akart fizetni az itt hagyott orvosi műszerekért a kivonuló szovjetek összepakolták a felszerelést, és magukkal vitték. Az ingatlanegyüttes egy 1992-ben hozott kormányhatározat és az ezt követően aláírt szerződés alapján a Fővárosi és a XV. Kerületi Önkormányzat tulajdonába került 50-50 %-os tulajdonrészesedéssel. 1997-ben úgy tűnt, hogy végre rendeződhet a kórház helyzete, a kormány ugyanis 4,5 milliárd forintot különített el az egészségügyi intézmény helyreállítására. Ám, ahelyett, hogy az Észak-Pesti Regionális Központ létrejött volna, egy évvel később ezt a támogatást más beruházásokra fordították.
Az értékes ingatlan tulajdonjoga mind a mai napig kérdéses: a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1999. őszén elállt az 1992-es szerződéstől, így a tulajdonjog visszaszállhatna az államra, aminek jogosságát a kerületünk az elmúlt négy esztendőben mindig is vitatta. Jelentős fordulatot hozott azonban ebben a szövevényes ügyben az Államháztartási törvény módosítása, melyben a zárszámadási törvény határoz arról, hogy az állam tulajdonába került egykori szovjet ingatlanokra az illetékes önkormányzatok igénylést nyújthatnak be.
– Az elmúlt hónapok tárgyalásai azt tükrözték, hogy most hajlanának a felek a Fővárosi Közgyűlés, valamint a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a tárgyalásos rendezésre. Ahhoz azonban, hogy határozott álláspontot képviselhessünk, és legyenek megoldási alternatíváink, ismételten döntenünk kell a kórház tulajdonjogának igényléséről.
Az októberi testületi ülésen a képviselők a következő határozatokat hozták.
1. Az önkormányzat tudomásul veszi, hogy a kórház tulajdonjoga jelen pillanatban a magyar államot illeti. (Ez az 1999-es szerződés-visszavonás után kialakult patthelyzet megoldása lehet, és egyben lehetőséget teremt a további tárgyalásokra és a kormányzati döntésre.)
2. Az önkormányzat a tárgyalások során az Észak-Pesti Kórház 100%-os tulajdonrészének megigénylésére törekszik, de miután a Fővárosi Közgyűlés az 1992-es határozat alapján ugyanannyi jogot formálhat az ingatlanra, mint az épületegyüttesnek több mint 100 éve otthont adó kerület, a hasznosítás bevételéből a fővárost kárpótolja.
3. Amennyiben a főváros nem hajlandó az ingatlan 50%-os tulajdonjogáról lemondani, úgy a kerületi önkormányzat által javasolt módon megállapodás szerint az ingatlanok tulajdonjogai a két önkormányzat között oszoljanak meg.
A képviselők szinte egyhangúan döntöttek az Észak-Pesti Kórház tulajdonlásának rendezése mellett, és ezt a javaslatukat a Fővárosi Közgyűlésnek is megküldték.