Menu

In memoriam dr. Őry Imre

2003.10.29.

Dr. Őry Imre október 6-án hajnalban eltávozott az élők sorából. A kiváló gyermekorvosként tisztelt Imre bácsitól, a kerület egykori alpolgármesterétől és a városrész díszpolgárától pályafutása főbb állomásának áttekintésével búcsúzunk.

Dr. Őry Imre 1925. októberében a romániai Gyimesbükkön született. Diákévei Erdélyhez és Kárpátaljához kötődtek, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen diplomát, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen pedig gyermekgyógyászati szakképesítést szerzett.
1953-63 között körzeti gyermekorvosként tevékenykedett a kerületben. Napi munkája mellett az ő nevéhez fűződik az egységes szakosított gyermekellátás kerületi, később pedig fővárosi és országos bevezetése, amely egyesítette a gyógyító, megelőző alapellátást, és az iskolaorvosi tevékenységet. 1963-ban fővárosi orvossá nevezték ki, majd egy évvel később a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató helyettese lett. Egészen 1974-ig ezt a feladatot látta el. Ez alatt a tíz év alatt a kórházi feladatok mellett kidolgozta a bölcsődei ellátás szakmai koncepcióját, a fogyatékos gyermekek gondozási rendszerét, és megszervezte a nevelőotthonok és az állami gondozottak egészségügyi ellátásának rendszerét. 1974-től az Egészségügyi Minisztérium főosztály-vezetőjeként az anya-gyermek- és ifjúságvédelmet irányította, valamint tagja volt a kormány mellett működő Népesedéspolitikai Tanácsnak is. 1988-tól 3 éven keresztül az Orvostudományi Egyetem Főiskolai Karának védőnőképző szakát is irányította.
Itthoni munkássága mellett tevékenyen részt vett a genfi Egészségügyi Világszervezet, a new yorki Világ Népesedési Alap és a párizsi Nemzetközi Gyermekközpont szervező és tudományos munkájában is.
Dr. Őry Imre 1990-től önkormányzati képviselő volt, 1994-98-ig a kerület alpolgármestereként dolgozott. A helyi egészségügy és szociálpolitika irányítását nagy szakmai hozzáértéssel végezte, mint ahogy a Kisebbségi Önkormányzatokkal kapcsolatos feladatokat is kiváló eredményekkel koordinálta. Emellett jelentős érdemeket szerzett önkormányzatunk testvérvárosi kapcsolatainak kiépítésében is. Az erdélyi Maroshévíz önkormányzata tevékenysége elismeréseképpen 1999-ben díszpolgári címet adományozott neki. Dr. Őry Imre szakemberként a többi közt részt vett a fogyatékos gyermekek gondozási rendszerének és szociális támogatásának kidolgozásában, valamint a nővédelmi ellátás kiépítésében.
Alpolgármesterként a közigazgatás iránti elkötelezettséggel rendkívül lelkesen, szociális érzékenységgel és kiemelkedő szakértelemmel végezte, irányította a rábízott területet.
Dr. Őry Imre 1998-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét kapta, 2000-ben a XV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete Díszpolgári címmel jutalmazta.

A kerület volt polgármesterét az önkormányzat saját halottjának tekinti.

Dr. Őry Imrétől családja, a hivatal munkatársai, barátai, ismerősei, kollégái és tisztelői 2003. november 14-én 11:15-kor vesznek végső búcsút a Rákospalotai temetőben.