80 éve város Rákospalota

Hosszú folyamat végállomása volt ez az aktus. 1872-ben Pest, Buda és Óbuda egyesülésével megalakult a főváros. Ez az óriásváros akkora embertömeget vonzott, amely – szó szerint kell érteni – nem fért el a határai között. A megélhetés is drága volt. Akik kiszorultak innen, vagy vidékről fölköltözve nem tudták megszokni a nagyvárosi környezetet, a szomszédos településeken építették fel otthonaikat. Az itteni gazdák is jobb üzletet láttak abban, ha parcellánként eladogatják birtokaikat, mintha mezőgazdasági termékek árusításából élnének.
A parcellázások üteme a múlt század kilencvenes éveinek elejétől gyorsult föl. Ekkor kezdett el beépülni Palota-Újfalu. A Szőcs Áron utca a Dembinszky utcáig a századforduló után egy-két évvel már be is települt. Ma ugyan már nem hozzánk tartozik Istvántelek, de itt is 1902-ben kezdte meg a parcellázásokat Károlyi gróf. Istvántelek déli részén pedig a MÁV kezdte el építeni a Budapestről szintén kiszorult Nyugati Főműhely utódát, az Istvántelki Főműhelyt. Aztán a főműhely dolgozóinak és a MÁV egyéb alkalmazottainak részére 1906-tól először földszintes, 14-től emeletes házakat kezdtek el építeni, kialakítva a MÁV-telepet.
Néhány adat érzékelteti a betelepülés ütemét. 1869-ben 3458 fő él itt, az 1890-es népszámlálás alkalmával pedig 6264 lelket írnak össze. 1900-ra 11744 fő, 1910-ben pedig már 25147 fő lakja Rákospalotát. 1920-ban, közvetlenül a várossá nyilvánítás előtt 35033 fő élt a nagyközségben. 50 év alatt a település lakossága megtízszereződött.
Rákospalota az 1871. évi 18. törvénycikk szerint értelmében nagyközségnek minősült. (Azaz az önálló tisztviselők: a bíró, a törvénybíró, a gyámnok, az adószedő, és az esküdtek mellett saját jegyzővel is rendelkezett. )
A nagyközség várossá válása komolyabb formában először 1908-ban, egy évvel a szomszédvár, Újpest várossá alakulása után vetődött fel. Vághó Ferenc, akkori főjegyző készített is egy javaslatot e tárgyban, de ezt akkor még képviselőtestület elutasította, hivatkozva a község gyenge infrastrukturális helyzetére. Ám a következő években a villanyvilágítás bevezetésére szerződést kötöttek a Phöbus-szal s az útburkolás is lendületet kapott.
Az új lendületet kapott a várossá nyilvánítási mozgalmat a következőképpen kommentálta a Szabad Hon 1911. évi november 19-i száma: „A községi törvény 151 §-a értelmében ahhoz, hogy Rákospalota nagyközség rendezett tanácsú várossá alakulhasson át, két előfeltételt kell igazolni. Először azt, hogy ezen átalakulást a községi lakosok és birtokosok azon része kívánja, amely együtt a község összes egyenes államadójának felénél nagyobb részét fizeti, azután pedig azt, hogy az átalakulás folytán a községre nehezedő kötelezettségek pontos teljesítésére elégséges szellemi és anyagi forrással rendelkezik. Ezen feltételek közül az első már beigazolódott.” Vághó Ferenc főjegyző ugyanis öszzegyűjtötte a szükséges aláírásokat. „… a község vagyoni mérlege aktív, amennyiben létező vagyonunk a község tartozását majdnem háromszor fölözi. Kevés olyan város van, amelynek oly nagyszámú művelt közönsége lenne, mint Rákospalotának.”
Ennek értelmében a főjegyző előterjesztette a javaslatot a november 23-i közgyűlésen, amely aztán – nem túl lelkesen -, kötelességszerűen felterjesztette azt, anélkül, hogy mellette, vagy ellene nyilatkozott volna. Az ügy itt is, a felsőbb hatóságok előtt is vontatottan haladt tovább. Mégsem volt olyan egyszerű, mint az előbbi feltételekben le van írva. Azután az akadozó folyamatot is megállította a háború, s forradalmak.
A kezdeményezés végül fölülről jött. Mindenesetre a később elfogadott városi szervezési szabályrendelet első mondatában így foglalják össze a dolgot: „Rákospalota nagyközség rendezett tanácsú várossá való átalakulása tárgyában Pest vármegye alispánjának 7331/1922 kig. számú felhívása folytán, a nagyközség – felénél nagyobb számú adózó – lakosságának beadott kérvényét a község képviselőtestülete 1922. évi november hó 8-án tartott rendes gyűlésén 14014 kig. 200 kgy./1922 számú határozatával véleményezte, amelyhez Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottsága 48848 kig. 3318 kgy./1922. számú véghatározatával hozzájárulván a vármegyei törvényhatósági bizottság előterjesztésére a magyar királyi belügyminiszter 1923. évi június hó 14-én 63075/V. 1923. szám alatt kelt rendeletével Rákospalota nagyközségnek rendezett tanácsú várossá alakulását megengedte.”
A fő kezdeményező Agorasztó Tivadar alispán volt, akinek a város első érdemleges közgyűlésén szeptember 12-én díszpolgári címmel hálálta meg a közreműködést. A harmincas évek elején pedig utcát neveztek el róla.
Azonban az a tény, hogy a megfelelő számú adózó aláírta a kérvényt, mutatja, hogy találkozott a lakosság, legalább is a helyi választópolgárok többségének óhajával
Ilyen támogatók mellett már nem volt kérdéses, hogy a belügyminisztériumban ezúttal hamar elintézik az ügyet. 1923. június 20-án a főjegyző tájékoztatta a testületet, hogy a belügyminiszter engedélyezte az átalakulást, június 30-ára pedig a testület előtt feküdt az engedélyokirat az alispáni, illetve a főszolgabírói végrehajtásról szóló rendelettel egyetemben. Két hónap múlva szeptember 1-jén megtartották a képviselőtestületi választásokat. Három jelentős erő küzdött képviselői helyekért, az egyesült keresztény blokk, az úgynevezett városi párt, és a polgárok és munkások blokkja. A választásokat végül mind a tíz körzetben a városi párt nyerte. 100 választott és 100 virilis képviselő került a testületbe. A gazdák súlyát mutatja, hogy a virilis képviselő között ők voltak legtöbben, szám szerint 73-an.
Az első városi képviselőtestületi ülést szeptember 4-én tartották. Másnap megválasztották a város tisztikarát. A polgármester dr. Cserba Elemér, dr. Kovácsy Márton a főügyész, dr. Szőcs József a főszámvevő, (Cserba Elemér halála után ő lesz a következő polgármester).
A szeptember tizenkettedikei közgyűlésen mondta el az új polgármester a programbeszédét. Ahogy a Függetlenség cikkírója írta, „leszerelése volt ez minden partikuláris törekvésnek, mely gyakran a közérdek hullámján keresztül sem átall érvényesülni, a béke olajágának magasra való felemelésével pedig a legátalkodottabb szív gonosz gerjedelmét is lecsendesítette. … A programok közül homloktérben a városháza felépítése, a piacok rendezése, heti és országos vásárok létesítése, népjóléti és kulturális intézmények kiépítése, vízvezeték bevezetése, iskolák államosítása (Tudniillik, hogy ne a városi pénzből kelljen fenntartani őket. – Á. F.), és új pénzforrásoknak feltárása állanak.”
27 esztendő adatott meg az önálló Rákospalota városnak, válságokkal, sikerekkel, háborúval, rendszerek változásaival … Az 1923-ban várossá nyilvánított Rákospalotát 1950-ben, Pestújhellyel és még további 21 településsel együtt Budapesthez csatolták. Az egyesítést biztosan nem olyan módon kellett volna megoldani, ahogy azt Rákosi tette, de előbb utóbb úgyis bekövetkezett volna. Nagy-Budapest terve a századfordulótól kezdődően többször felmerült. Ez elsősorban gazdasági realitás volt.