Menu

Az ülésteremből jelentjük

2003.07.17.

Kassa tóparti városrészének polgármestere, Ing. Ján Jakubciak és képviselői látogattak el kerületünkbe június 25-én, az önkormányzatok közötti testvérvárosi együttműködés alapján. A vendégeket Hajdu lászló polgármester köszöntötte, a kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésén.

A szlovákoknak a polgármester névszerint mutatta be kerületünk képviselőit. A delegáció vezetője üdvözlő beszédében jelezte, hogy erősíteni kívánják a két kerület közötti kapcsolatokat, megköszönte a kerület vendégszeretetét, és szeptemberre Kassára invitálta önkormányzatunk képviselőit.
A protokoll után került sor a napirend előtti felszólalásokra.
Podmaniczky Elek (MSZP) a kerület szempontjából történelmi eseménynek és kitüntetésnek nevezte, hogy Erdő Péter érsek Úrnapján áldozópappá szentelte a pestújhelyi származású Török Csaba diakónust. Mint mondta, első alkalommal történt, hogy az egyházi eseményt a prímás nem az esztergomi székesegyházban, hanem egy kis plébánián tartotta meg.
Monostori Zsolt (MIÉP) a díszpolgári címmel kitüntetett Pataki Béla, volt tanácselnök, a kerület életében betöltött pozitív szerepét kétségbe vonva, úgy vélte: kísért a múlt.
Mihályi Zoltán (MDF) felszólalásában arra tett javaslatot, hogy a 73-as BKV autóbusznak legyen egy fel és egy leszálló állomása a Pólus Center bevásárló központnál, véleménye szerint ez biztonságosabb és kényelmesebb lenne a jelenlegi megoldásnál, és így a Pólus-járatot is meg lehetne szüntetni.
Vizér Klára (MDF) is örömét fejezte ki, hogy a kerület közössége Török Csaba atya személyében új papot kapott. Szólt arról is, fenntartja korábban megfogalmazott véleményét, melyben az időközi választás törvényességét kérdőjelezte meg. Hajdu László a felszólalást kommentálva megjegyezte: nehéz a vereséget tudomásul venni.
Goró Oszkár ( FIDESZ ) a kerület közlekedési nehézségeiről szólva nehezményezte, hogy a kerületi szocialista képviselők az itt élők érdekében nem lobbiztak eléggé a 4-es metró Rákospalotáig tartó hosszabbításáért.A polgármester reagálásában ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi kormányzati ciklus ideje alatt nem történt előrelépés a metró ügyében.
Marsovszky Györgyné (MSZP ) arról beszélt, június 17-én szociális kerekasztalt, június 19-én pedig orvosi kerekasztalt szervezett a hivatal, ahol a kerület előtt álló feladatokat beszélték át. Úgy látja, a parlamenti törvényekbe számos olyan elem került, amelyeket a kerület évek óta már önként felvállalt, ezek között például az adósságkezelés.
Baracskay Éva (MSZP ) a nyári vakáció kapcsán a kerületi lehetőségeiről beszélt, köztük a bernecebaráti, a balatonvilágosi, a Szántóföld úti táborokról. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy egyre több a csellengő és kulcsos gyerek, akikre ebben az időszakban kiemelt figyelmet kellene fordítani.
Móricz Eszter (MSZP) az előzőekhez kapcsolódva elmondta, hogy sok a balesetveszélyes játszótér és park a kerületben. Ismertetése szerint 2005-ig át kell vizsgálni a játszóterek állapotát és 2008-ig alkalmazni kell az Európai Uniós normák szerinti szabványokat, amelyhez sok száz millió forint lesz szükséges.
Gyurcsánszky János (MSZP) alpolgármester a kerület közlekedési helyzetét elemezve bejelentette: a Pólus járat üzemindítástól délután 2 óráig a Fő téren is megáll majd, visszafelé pedig a Pólustól délután 3 óráig, nagy könnyebbséget jelentve ezzel a délelőtti bevásárlásaikat intéző kismamáknak és nyugdíjasoknak. Közölte: a BKV-tól ígéretet kaptak arra is, hogy a 96-os járatot sűríteni fogják, s még ebben az évben a megállóban több helyen fedett várakozót állítanak.
Pálinszky Antal (MSZP) furcsának nevezte az ellenzék részéről a 4-es metró ügyében megfogalmazott kritikát annak tükrében, hogy véleménye szerint éppen a korábbi kormányzat akadályozta meg a beruházás elindítását, hasonlóképpen a HUHA rekonstrukciójához.
Hajdu László a napirend előtti felszólalások után beszámolt a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről. Tájékoztatása szerint Gyurcsánszky János és Király Csaba alpolgármesterek vezetésével delegáció utazott Németországba, ahonnan a Máltai Szeretetszolgálattól több kamionnyi adományt hoztak.
Szólt arról is, hogy a Rákospalotai, a Pestújhelyi és az Újpalotai napok jelentős érdeklődés mellett zajlottak a művelődési házak szervezésében.
Az ország legidősebb diplomásának, a 107 éves László Gyuri bácsinak június 30-án a METESZ székházban szakmai kitüntetést adtak át.
Június 2-án lakossági fórumon a rendezési tervről esett szó, június 3-án és 4-én pedig több kerületi vezető Szombathelyen a hulladékgazdálkodás aktuális kérdéseiről hallgatta meg a kormányzat, önkormányzatokat is érintő elképzeléseit. Június 4-én mintegy másfélszáz pedagógus vett részt a bécsiek kerületiek pedagógusai győrújbaráti találkozóján. Június 6-án egész napos Roma Napot rendezett a Pozsonyi úti leánynevelő intézet. Ezen a napon bűnmegelőzési tanácsülést is tartottak a kerületben, s ekkor rendezték meg a központi pedagógusnapot, valamint a civil egyeztető fórumot is, utóbbin a kormány civil stratégiáját vitatták meg.
Június 7-ére a polgárőrség megszervezte az újpalotai kiserdő kitakarítását, amit az ott tapasztalt állapotok szerint többen rendszeresen szemétlerakónak használnak.
Június 10-én kezdődött az Újpalotai Napok programsorozata, amelyet most első alkalommal az Arany Alkony otthonban nyitottak meg, a népszerű hétvégi rendezvényt lezáró tűzijátékon talán 10 ezren is lehettek.
A kerületi vezető beszámolója szerint június 12-én részt vett a konzervatív polgármesterek gödöllői nemzetközi találkozóján. Június 12-én a Szabó Ervin könyvtár főigazgatójával egyeztetésen vett részt az újpalotai könyvtár bővítésének lehetőségeiről, ezt követően egy közös előterjesztést készítenek.
Hajdu László június 16-án, Nagy Imre kivégzésének évfordulóján a 301-es parcellában részt vett a megemlékezésen, ahol a kerület nevében virágot helyezett el.
A testületi ülésen a képviselők 26 előterjesztést tárgyaltak. Elfogadták a többi közt a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézmények térítési díjait. Eszerint szeptember 1-jétől a gyermekek háromszori étkezéséért a bölcsődékben naponta 212-, az óvodákban 225-, és az általános iskolákban 290 forintot kell fizetnie a szülőknek.
A képviselők elfogadták az egykori rákospalotai bőrgyár és a Metró áruház és környéke szabályozási tervét, módosították az önkormányzat intézményeivel munkaviszonyban álló közalkalmazottak juttatásainak szabályzását, döntöttek intézményvezetői megbízásokról és elfogadták a fővárosi önkormányzat és a kerületi helyhatóságok közötti forráselosztási fővárosi közgyűlési előterjesztést.
A testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a IV. kerületi önkormányzattal írja alá a gyermekek átmeneti otthona igénybevételére vonatkozó társulási megállapodást.
Kerületi zászló adományozásáról is határoztak a képviselők: a döntés értelmében idén augusztus 20-ai ünnepségen a kerületi rendőrkapitányság veheti át a lobogót az eddig végzett eredményes munka elismeréséül.
Magyar Politikai Foglyok Szövetsége kéréséreEgy 1956-os emlékmű felállításának támogatásáról is döntött a helyhatóság választott testülete.
A képviselők végül javaslatokat tettek a Pro Urbe Budapest, a Budapestért díjak és a Pro Palota valamint a kerület Jövőjéért kitüntetések adományozására. A fővárosi és kerületi elismerésekre javasolt személyekről, illetve szervezetekről a képviselő-testületnek az önkormányzati törvény értelmében a nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen kellett határoznia.