Menu

Jutalmak, kitüntetések a kerületi Pedagógusnapon

2003.06.22.

A kerületi pedagógusnapi rendezvénynek június 6-án a Polgármesteri Hivatal díszterme adott otthont.

„Az a közösség, amely nem becsüli meg a pedagógusait, nemcsak a gyermekeit teszi szegényebbé, hanem az ország, a nemzet jövőjét is kockáztatja” – idézett Medgyessy Péter miniszterelnök pedagógusnapi üzenetéből dr. Pálinszki Antal alpolgármester. Szerencsére sem a kerületünk, sem az önkormányzatunk nem ilyen közösség. Jól indult az év az eddig példátlan mértékű, ötven százalékos béremeléssel. A kerületben számos olyan intézkedés született, amely ha nem is mindig közvetlenül, de a gyerekeken keresztül a pedagógusok munkáját is könnyítette. Mint például az ingyenes tankönyv az 1-9. osztályosoknak, ingyenes füzetcsomag a kis elsősöknek ingyenes nemzetközi számítógépes képzés, nyelvvizsga, jogosítványszerzési lehetőség, támogatott nyári táborok, napközis táborok, erdei iskolai program, számítógépes oktatási bázis, a rekreációs program, szakmai konferenciák, a Palota-pótlék kezdeményezés folytatása – és még lehetne sorolni. Ami különösen szép, hogy a felsoroltak többségükben nem a kötelező önkormányzati feladatok, hanem az önként vállalt kötelezettségek sorába tartoznak.
Kitüntetések, jutalmak és elismerések átadása következett. Először Ézsölné dr. Radnóti Emőke, a Pedagógiai Központ igazgatója adta át a központi pályázat kitüntetéseit: az első díjat idén nem adták ki, II. helyezett lett Baczó Gáborné, a László Gyula Gimnázium pedagógusa, III. a Páskompark óvoda pedagógus közössége, jutalmat kapott Divák Károlyné, a Károly Róbert Szakközépiskola pedagógusa.
A 25 éve dolgozó közalkalmazottak hűségjutalmát Dr. Nagy Antal jegyző és Lindner Gusztáv osztályvezető adták át. Hűségjutalmat kapott Amarcziné Czelláry Gabriella (Hartyán Nevelési-Oktatási Központ), Bácskai Istvánné (Hartyán NOK), Benedekné Juhász Anna (Száraznád NOK), Csonti Istvánné (László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda), Csörgő Mária (Hartyán NOK), Davidovics Ágnes (Száraznád NOK), Faragóné Bircsák Márta (Száraznád NOK), Gábor Anna (Pestújhelyi NOK), Háziné Zágon Éva (László Gyula), Kelemen Árpád, a Csokonai Művelődési Központ telephelyvezetője, Nagy Béláné (Hartyán NOK), Selényiné Stier Márta (Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda), Seresné Kovács Adrienne (Dózsa György Gimnázium), Tamás Jánosné (László Gyula), Váradi Sándorné (Kossuth NOK).
A 30 éve dolgozó közalkalmazottak hűségjutalmait dr. Pálinszki Antal alpolgármester és Ambrus János, a MOS-bizottság elnöke adták át. Hűségjutalmat kapott: Fenyvesi Józsefné (Száraznád NOK), Grempsperger Attila (Hartyán NOK), Hajas Lászlóné (Száraznád NOK), Istovics Jánosné (Hartyán NOK), Kintli Lászlóné (László Gyula), dr. Kiss Lászlóné, a Pedagógiai Központ munkatársa, dr. Maklári Endréné (László Gyula), Morvay Gyuláné (Hartyán NOK), Néder Károlyné (László Gyula), Nyers Istvánné (Hartyán NOK), Pap Istvánné (Száraznád NOK), Reiner Árpádné (Hartyán NOK), Váradi Katalin (Hubay Jenő Zeneiskola).
Hűségjutalmat kapott a 35 éve közalkalmazottként dolgozó Kovács Lászlóné (Hartyán NOK), a 40 éve közalkalmazottként dolgozó dr. Szabóné Kertész Katalin (Száraznád NOK).
Hajdu László polgármester a 2002/2003. nevelési-oktatási évben nyújtott kiemelkedő munkájukért intézményvezetőknek adott át jutalmat. A kitüntetett intézményvezetők: Ábri László elnök-igazgató, Dózsa György Gimnázium Brazzorottó Jenőné elnök-igazgató, Száraznád NOK Csonti Istvánné elnök-igazgató, László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda. Csörgő Mária elnök-igazgató, Hartyán NOK Ézsölné dr. Radnóti Emőke mb. igazgató, Pedagógiai Központ Frák Erika elnök-igazgató, Pestújhelyi NOK Dr. Géczi István igazgató, Ifjúsági és Sportközpont Gressó Tiborné elnök-igazgató, Szent Korona Általános Iskola és Óvoda Homor Istvánné igazgató, Hubay Jenő Zeneiskola Molnár István elnök-igazgató, Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda. Nádai Miklósné elnök-igazgató, Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda Rozsáli Oszkár elnök-igazgató, Kontyfa Középiskola, Általános Iskola és Óvoda Varga László elnök-igazgató, Czabán Általános Iskola és Óvoda.
A XV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete a Kerület Jövőjéért díjat adományozta Rákospalota, Pestújhely, Újpalota fejlődésének érdekében kiemelkedő munkát végző pedagógusainak a díjakat Hajdu László polgármester és dr. Pálinszki Antal alpolgármester adták át.
Kerület Jövőjéért díjat kapott Donázy Istvánné, aki 1972-től 1986-ig óvónőként, óvodavezetőként, később a Pedagógiai Központ szakfelügyelőjeként, majd szaktanácsadójaként dolgozott.
Kollektív díjat kapott a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda tantestülete.
2003-ban a Magyar Köztársaság oktatási minisztere Arany Katedra plakettet adományozott dr. Pálinszki Antalnénak (átadta Hajdu László polgármester). Pálinszki Antalné 1978-ban szerzett tanítói diplomát, 1998-tól közoktatási szakértőként is tevékenykedik. 2001. októberétől intézményvezető-helyettesként dolgozik a Hartyán Nevelési-Oktatási Központban.
Kiemelkedő, több évtizedes munkájuk elismeréseként nyugdíjba vonulásuk alkalmából többen Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptak, az emlékérmeket dr. Pálinszki Antal alpolgármester és Ambrus János bizottsági elnök adták át.
Emlékérmet kapott dr. Andrikovics Sándorné (Dózsa György Gimnázium), Ájus Gáborné (Száraznád NOK), Baczó Gáborné (László Gyula), Borsos Éva (Száraznád NOK), Bódi Istvánné (Hartyán NOK), Csóka Istvánné (Hartyán NOK), Divák Károlyné (Károly Róbert), Garai Edit (Károly Róbert), Herceg Józsefné (Károly Róbert), Nagy Andrásné (Szent Korona), Mészáros Gáborné (Szent Korona), Péterfi Árpád (Dózsa György), Péterfi Árpádné (Dózsa György).
A XV. kerületi önkormányzat képviselőinek és vezetőinek minden évben nagy örömet jelent az 50, 60, 65, 70 évvel ezelőtt szerzett diplomák elismeréséül adományozott díszoklevelek átadása. (A díszokleveleket Hajdu László polgármester, dr. Pálinszki Antal alpolgármester és Ambrus János bizottsági elnök adták át.)
50 éves diplomájának elismeréséül Aranyoklevélben részesült dr. Erdős Konrádné, Féja Endre, Jánosi Istvánné, Kárpáti Mihályné, Kopasz Róbertné, Őrhegyi Gyuláné, özv. Szabó Endréné, Szlovák Jánosné, Újvári Ferenc és Zsilla Józsefné.
60 éves diplomájának elismeréséül Gyémántoklevélben részesült Csaplár Lászlóné, Salgó Rezsőné és Szécsy Ilona.
65 éves diplomájának elismeréséül Vasoklevélben részesült Kapczár Erzsébet és özv. Szabó Endréné.
70 éves diplomájának elismeréséül Rubinoklevélben részesült Sebestyén Sándor, aki 1932-ben szerzett oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, földrajz-történelem szakon. Pályája során több gimnáziumban, technikumban tanított, az Oktatási Minisztériumban és a VII. kerületi tanács oktatási osztályán is dolgozott. A tanár úr az idén 96 éves.