Menu

Az EMKTV új programcsomagot készít – előnyben a magyar nyelvű műsorok

2003.05.22.

Csaknem 7000 kerületi lakásba juttatja el szolgáltatását ma az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. (EMKTV), a televíziós műsorcsatornák gazdag választékával és a szélessávú internetcsatlakozás lehetőségével.

Olvasóink biztosan felvetik: milyen kábeltévés cégről írunk amikor a kerület kábeltelevíziós szolgáltatója a MatávkábelTV Kft.? 1999-ben az akkor meglévő kábelhálózat eladására kiírt pályázaton nyertes MatávkábelTV a házak közötti hálózatot és a fejállomást megvéve kezdett hozzá nagyszabású fejlesztéseihez, elsősorban a csillagpontos rendszerének kiépítéséhez. Mint januárban megírtuk, a cég az újpalotai és a pestújhelyi kábelrendszerek kiépítése után már Rákospalota egy részét is bekapcsolta rendszerébe.
Az épületek belső hálózata viszont a házbeliek tulajdona maradt. Erre hivatkozva a kerületben megjelent egy másik kábeltelevíziós vállalkozás is, hogy párhuzamos rendszerét kiépítve, ajánlatukat a házaknak megtéve, a családok maguk dönthessék el, melyik szolgáltató ajánlatát választják. 1999 végén több olyan írás is megjelent lapunkban, amely az EPA-HCS Kft. és a MatávkábelTV közötti „kábelháborúról” szólt. Ennek során a kerület jegyzője többször is a jogszerű tevékenység folytatására hívta fel a felek figyelmét, melyet az EMKTV az utólsó pontig teljesített.
A Budapesti Hírközlési Felügyelet, mint elsőfokú hatóság – talán egy önálló kábeltelevíziós törvény hiánya miatt is – hosszú ideig nem hozott egyértelmű döntést. Tény azonban, hogy a hálózatépítő EPA-HCS mely beleolvadt a jelenleg műsor és internet szolgáltató EMKTV-be, jelen van a kerületünkben és jelentős számú családhoz ők juttatják el a televíziós programokat.

Az EMKTV szolgáltató cég most a több mint ötvenezer fővárosi előfizető véleményének figyelembevételével szeretné tovább alakítani műsorstruktúráját, annak az egyre gyakrabban felmerülő jogos kifogásnak elébe menve, hogy a kábeltársaságok általában a nézői igények ismerete nélkül döntenek a programcsomagok összeállításáról, változtatásáról.
Az EMKTV az új programcsomag-kínálat kialakításánál már szem előtt tartotta azokat az ajánlott új szerkesztési elveket, hogy a magyar nyelvű, vagy feliratú műsorok az olcsóbb csomagokban is szerepeljenek, az idegen nyelvű adások többsége pedig inkább a drágább blokkokban.
Az érintett háztartások arról nyilváníthattak véleményt, hogy a korábbi programválaszték helyét új, megváltozott tartalmú műsorblokkok foglalják-e el. A nézők arról is szavazhattak, hogy az összes előfizetőhöz eljutó alapkínálatba (150 forinttal megemelt díjért) betegyék-e a Hír Tv-t, Főnix Tv-t, Fix Tv-t, Zenit Tv-t, Pax Tv-t, vagy csak az erre külön előfizetők foghassák a műsort.A megkérdezett kerületiek csaknem három százaléka nem vette igényelte a fenti kínálat bővítését. A szavazólapokon az ügyfelek feltüntethették az egyéb, új műsorok iránti igényüket is, vállalva hogy minden további program megjelenése növeli a csomagok árát.
Amint azt Sárai Endre ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: az elképzelések szerint a korábbi Alfa csomag (új neve HONI) az eddigi hat közszolgálati műsorral szemben tizenöt magyarországi eredetű magyar nyelvű csatornát tartalmazna. A választék: Kerületi, Minimax, MATV, Spektrum, Sport1, Duna TV, m2 , mtv, Filmmúzeum, EMKTV, Viasat 3, tv 2, RTL Klub, Bp TV, Hálózat Tv, Hír TV, Pax TV, Zenit TV, Fix TV, Viva és Főnix TV.
A Delta helyét átvevő EURO csomagba a Honi választéka mellett a külföldi eredetű, de magyar hanggal, vagy felirattal ellátott programok kerülnének: TCM/Cartoon, Romantica, Discovery, Club, Fox Kids, Eurosport, Travel, NGC. A Gammát felváltó UNIVERZUMban mindezeken túl az idegen nyelvű műsorokat is láthatják a nézők: Video Italia, MTV Europe, AB Moteurs/XXL, TVE, RaiUno, Mezzo, TV5, Sky News, Vox, Pro7, Sat1, BBC World, 3Sat, CNN, RTL, RTL2, Fashion Tv, ERT, ORT1, CCTV4. Az utóbbi kettőt a január óta érvényes árakkal nagyjából megegyező előfizetési díjért kapnák az előfizetők.
Az eddigi gyakorlattól eltérő programcsomag-szerkesztési elvet (az érdekes, választékot kínáló műsorok korábban a legdrágább csomagban voltak) az ügyvezető igazgató a többnyire csak magyarul tudó nézők igényeivel magyarázza. Emellett az ügyfelek pontosabban tudják majd azt is, miért fizetnek. A HONI csomaggal olyan új értéknövelt szolgáltatás indul, amelynek az árát a kiskeresetűek is vállalhatják, ezért várhatóan csak kevesen lesznek, akik nem veszik majd igénybe. (A kábeltársaság adatai alapján az eddigi legolcsóbb programcsomagot az előfizetők két százaléka sem választotta.) A legnagyobb sikert egyébként a HONI-ra épülő EURÓ-tól várja az EMKTV, mert – mint mondják – ez olyan értékesnek tartott csatornákat is magában foglal, amelyek eddig a legdrágább blokkba tartoztak. Az idegen nyelvű UNIVERZUM csomaggal kapcsolatban a szolgáltató úgy véli, ne a műsorokat nyelvi nehézségek miatt nem értő többség fizessen többet a szolgáltatásért, hanem az itt lakó külföldiek, és akik nyelvtanulási céllal nézik a műsort.
Az EMKTV saját csatornáján a XV. kerületi lakosságot érintő műsorokat szerdánként láthatjuk 18,00 órától, melyeken rendszeresen közvetítjük a REAC – saját pályájáról – mérkőzéseit, valamint az önkormányzat tevékenységéről és a hozzá kapcsolódó eseményekről, sajtó tájékoztatóiról tudósítunk.
(Az EMKTV Kft. XV. kerületi ügyfélszolgálata: Páskomliget u. 6., tel.: 414-05-03, 414-05-04.)