Menu

FÖLD NAPJA ünnepség és vetélkedő a Hartyánban

2003.04.19.

A „Föld Napja” ünnep történetéről. Az 1970. év tavaszán egy amerikai diák, Denis Hayes, valamit tenni kívánván a Föld „megmentéséért”, felhívást intézett szórólapokon, és az írott médiákon keresztül a lakossághoz, hogy egy adott időpontban mindenki tegye „rendbe”, tisztítsa meg környezetét a káros-, szennyező anyagoktól, és az „éltető oxigén” természetes „termelődése” érdekében mindenki ültessen egy fát azért, hogy a profittermelés következtében pusztulásra ítélt erdők fái helyett, az új fák, a gyermekeink és unokáink számára is biztosíthassák az oxigént.

Kezdeményezésére akkor „csak” 25 millió ember mozdult meg, és ültetett egy fát. Sajnálatos módon ez a kezdeményezés mintegy 20 évre „feledésbe merült”, és csak 1990-ben éledt újjá, amikor is az ENSZ minden év április 22-ét hivatalosan is a Föld Napjává nyilvánította.
A tudás „megszerzésének” és a környezeti nevelésnek legfontosabb színterei az iskolák, de már az óvodákban is tudatosítani kell a környezetvédelem fontosságát. „Szerencsénkre” a kerületi óvodák szinte mindegyike nagy hangsúlyt fordít a környezeti nevelésre, így például a „Micimackó Óvoda”, ahol tavaly kialakításra került egy környezetvédelmi célú „tanösvény” az óvodások részvételével, és a Környezetvédelmi Alapítvány anyagi támogatásával.
A Hartyánban rendezendő vetélkedő tesztkérdései az idei évben a szelektív hulladékgyűjtés fogalma köré csoportosították de a kérdéseket összeállítók fontosnak tartják, hogy évente ismétlődő kérdésekkel is tudatosítsák a környezetvédelem céljait is.
Folynak az idei rendezvény előkészületei! A Hartyán NOK vezetése, a felkészítő tanárok, a versenyző-, és a műsorban szereplő diákok is izgalommal telítettek. Ki nyeri a versenyt? Ki mehet ingyenesen táborozni? Melyik iskola lesz az első az idei évben? A szervezők azt szeretnék elérni, hogy minden kerületi iskola két csapattal induljon, így megduplázódik a nyerési esélyük.

Végezetül a szervezők ez úton is tisztelettel meghívnak minden érdeklődőt, valamint a versenyző-, és a műsorban szereplő diákok szüleit, a 2003. április 29-én (kedden) délután 14,00 órakor kezdődő „Föld Napja” kerületi ünnepségre.