Menu

A kerületi fiatalok voksoltak

2003.04.09.

A kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) új képviselő-testületének megválasztására március 10-én a kerület 11 általános és középiskolájában került sor.

– A GYIÖK-választás eredményesnek bizonyult, így elmondhatom, hogy a fiatalok képviselő-testülete áprilistól megkezdheti a munkáját – nyilatkozta a szavazatok összeszámlálását követően Németh Angéla önkormányzati képviselő, az Ifjúsági Választási Bizottság elnöke – Az eddigi visszajelzések alapján a 37 kerületi jelöltből mindössze a Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda megválasztott képviselője volt az egyetlen, aki úgy döntött, hogy mégsem vállalja el a két évre szóló megbízatását. A Választási Bizottság döntése alapján az oktatási intézményben a második legtöbb szavazatot kapott jelölt fogja majd betölteni a visszalépés miatt megüresedett helyet. Az elkövetkezendő két esztendőben a GYIÖK-nek tehát a következő kerületben tanuló vagy lakó 12-22 év közötti fiatalok lettek a tagjai: Kur Georgina (Czabán Samu Ált. Isk. és Óvoda 7. oszt), Németh Márton (Dózsa Gy. Gimn. 8. oszt.), Somlyay Orsolya (Hartyán NOK 6. oszt.), Dobos János (Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola és Ált. Isk. 13. oszt.), Gazdag Alexandra (Károly Róbert 6. oszt.), Németh Tímea (Kolozsvár Ált. Isk. és Óvoda 6. oszt.), Várkonyi Rebeka (Kontyfa Középiskola, Ált. Isk. és Óvoda 5. oszt.), Burbócs Vilmos (Kossuth NOK 8. oszt.), Kajdi Zsófia (László Gyula Gimn. Ált. Isk. és Óvoda) 11. oszt.), Hossián László (Pestújhelyi NOK 8. oszt.), Bari Zsolt (Száraznád NOK – Pattogós 8. oszt.), Pavuk Norbert (Száraznád – Neptun 6. oszt.) és Mészáros Boglárka (Szt. Korona Ált. Isk. és Óvoda 8. oszt.).
Németh Angéla tájékoztatása szerint, a 13 új képviselő március 31. és április 2. között Bernecebarátiba utazik, ahol nemcsak felkészülnek majd a következő kétéves ciklusra, hanem maguk közül megválasztják az új diákpolgármestert és a két alpolgármesterét is.
– Április 2-án tehát eldől, ki lesz az újonnan felállt GYIÖK vezetője, akinek a beiktatására várhatóan az áprilisi felnőtt testületi ülésen kerül majd sor. Magam pedig azt kívánnám a frissen megválasztott képviselőknek: folytassák az elődeik által megkezdett munkát, hogy méltóképpen tudják majd képviselni a választóikat az elkövetkezendő két esztendőben.