Menu

(Euro)kaput nyitott az AsiaCenter

2003.03.28.

Március 7-én átadták az AsiaCenter keleti és nyugati szárnyát, a kettőt összekötő főépület 2005 végére készül majd el. Háromszáz bérlő már birtokába is vette a nagykereskedelmi üzletközpontot, a most átadott 850 üzlethelyiség hetven százalékára kötötték meg eddig a szerződést.

A ceremóniákban gazdag átadási ünnepségnek két „mester” volt a főszereplője, ugyanis dr. Wu Hong Qi, a feng shui mestere és Hajdu László, a XV. kerület polgármestere közösen leplezték le sorban a sárkányoszlopokat, a Pegazus-szobrot, a kulturális falat és – egy daruskocsi kosarából – a hatalmas főkapu „AsiaCenter” tábláját is. Az AsiaCenter jelképes kulcsát is kerületünk polgármestere vehette át, aki azonban ünnepélyesen átnyújtotta azt a „legilletékesebbeknek”, a több száz bérlő képviselőinek.
Gigantikus méretek, amelyek akár nyomaszthatnák is az embert, mégsem ez a hatásuk. A hatalmas épületszárnyakban sétálók maguk is tapasztalhatták, hogy a feng shui csodákra képes. Az ősi keleti térrendezési művészet alapelveit követő tervezők, építők mindenben a harmóniára törekedtek, így az óriási terek is emberközelivé szelídülnek. A hatemeletes átriumos belső, az óriási csőkígyó hátán magasba tekergő lépcsősorával, panorámaliftjeivel, a lehető legtöbb természetes fény „beengedésével”, a lekerekített sarkokkal, az ívek, görbületek sokaságával szolgálják ezt a harmóniát. A feng shuit a tér pszichológiájának is nevezik, amelynek célja, hogy az emberek a lehető legjobban, úgy is fogalmazhatnánk: otthonosan érezzék magukat a számukra kialakított környezetben. S ha majd a tavaszt követően életre kelnek az épületeket övező, vagy éppen beborító zöldfelületek, dísztavak és pihenőparkok, a keleti térművészet kedvező hatásai még inkább tapasztalhatók lesznek.
A feng shui nemcsak az épületek tájolásával, térbe illesztésével, belső harmóniájával törődik, hanem azzal is, hogy egy vállalkozás alapítása, az építkezés kezdete is megfelelő időpontban történjen. A hírek szerint az AsiaCenter megnyitására is a csillagok kedvező állása miatt választották március 7-ét. Hogy aztán semmi ne állhasson a siker útjába…
Már ennek a sikernek a megalapozását is a „gigantikus méretek” jellemzik. A kétszázmillió dolláros (közel 50 milliárd forintos) befektetéssel 205 ezer négyzetméter alapterületen és a több mint egymillió köbméteres légtérrel megvalósított nagykereskedelmi központ a teljes elkészülte után ezerötszáz üzlethelyiségével minden magyar üzletház-rekordot meg fog dönteni. Föld alatt és föld felett nyolc szint, „mellékesen” 52 lift és 2200 parkolóhely tartozik még az épületkomplexumhoz. (A stadion-méretű udvart szegélyező nyugati és keleti szárnyakat adták át most, majd a feng shui jegyében a Leány és a Fiú épületrészt összefogó Apát pedig várhatóan két év múlva.)
– Az AsiaCenter nem csupán nagykereskedelmi üzletközpontként kíván működni – mondta Rudolf A. Riedl, a többségi tulajdonos osztrák STRABAG AG ügyvezető igazgatója –, hanem a gyártók és a kereskedők találkozóhelyeként, de kapuként, hídként is kelet és nyugat között. Amelyen át nemcsak az áruforgalom „közlekedhet” könnyebben s épülhetnek ki a legoptimálisabb kereskedelmi kapcsolatok, hanem a kulturális kapcsolatok is gazdagodhatnak az ázsiai, távol-keleti és az európai régiók között. A legjobbkor nyitjuk meg ezt a hatalmas és impozáns nagykereskedelmi bevásárlóközpontot. A magyar gazdaságnak égető szüksége van friss, hosszú távon berendezkedő tőkére, új értékesítési csatornákra, nemkülönben új munkalehetőségekre. Az AsiaCenter képes minderre. A távol-keleti kereskedők pedig azzal kapnak nagy lehetőséget, hogy Magyarország EU-csatlakozása után ők is közvetlen kapcsolatba kerülhetnek Európával.
Évente 500-800 millió dolláros forgalomra számít Pintenics Gábor, az AsiaCenter üzemeltetési igazgatója. Ehhez a cég koplex szolgáltatás-csomagot kínál, folyamatos marketing- és reklámtevékenységet, állandó fejlesztést, raktározási rendszert, modern távközlési hálózatot, széleskörű szállítási, logisztikai és pénzügyi szolgáltatásokat, számítógépes megfigyelő és biztonsági rendszert, kiváló parkolási lehetőségeket. Kiállítások, kulturális és promóciós rendezvények teszik teljessé a szolgáltatások körét.
A most átadott kereskedelmi terület hetven százalékára már van bérlő (átlagosan 36 euró négyzetméterenkénti havidíjért). Kínai, tajvani, indiai, pakisztáni, indonéz, vietnami és koreai bérlők mellett számos svájci, osztrák és német bérlő is jelen lesz.
Michael Song, aki kínai üzletembercsoportjával a cég 49 százalékával rendelkezik elmondta, hogy az alapvetően nagykereskedelmi kondíciókkal működő bevásárló-központban a kartonnyi áru lesz a legkisebb vásárolható mennyiség, de egyes üzletekben bemutatódarabok egyedi árusítására is lehetőség nyílik. A szórakoztató, kulturális „egységek” viszont egyértelműen a nagyközönségre számítanak. (Megtudtuk, hogy a hamisítatlan kínai teaház mellett lesz olyan étterme is a bevásárlóközpontnak, amely egész Európában elsőként forgalmaz friss (élő!) tengeri halakból készült ételeket, amelyeknek az „alapanyagát” a látványos akváriumokból a vendég a helyszínen választhatja ki magának.)
Hajdu László, kerületünk polgármestere elmondta, hogy az AsiaCenternek már eddig is mutatkoztak kedvező hatásai a kerület lakosságára nézve. A környékbelieknek javulnak az elhelyezkedési feltételei, a Szentmihályi út újabb szakaszának bővítésével pedig javultak a közlekedés feltételei. Azonban az önkormányzat ezzel még nem lehet elégedett, tovább kell lépni, mert a várható forgalmat a meglévő úthálózat csak ideig-óráig tudja elvezetni. Az AsiaCenter mögött, a Szilas(Palotai)-patak mentén az Alsó-réten át vezet egy földút, a Mogyoród útja, amely alkalmas arra, hogy rendesen kiépítve a Régi Fóti út, illetve az M3-as és a Rákospalotai határút összekötésével – a XVI. kerületi Szlovák úthoz csatlakozva – elvezesse majd a megnövekedett forgalmat. Az AsiaCenter teljes befejezéséig, a fővárossal közösen meg lehet építeni az új utat. Az AsiaCenter az alapfunkciója mellett olyan látványossága is lesz a kerületnek, amely a már meglévő kereskedelmi városközpont teljessé tételével az idegenforgalmat is ide fogja vonzani, ide, ahová korábban „viccesen” úgy mondták, már csak útlevéllel lehet kilátogatni…
Az alapkőletételtől számított 1010-ik napon (ez nem valami misztikus szám?) tehát megnyitotta (Euro)kapuját az AsiaCenter. Mi, kerületiek, várakozással tekintünk „elébe”, mert hiszen érdekeltek vagyunk benne, hogy a vállalkozás sikeres legyen. Mert akkor nőhet a környezetének értéke is, és tovább gazdagodhat a főváros már eddig is legdinamikusabban fejlődő kereskedelmi övezete. S vele tovább gazdagodhat az egész kerület is.