Menu

Rendkívüli testületi ülés a forrásmegosztásról

2003.03.03.

A fővárosi Önkormányzat 2003-ban is működteti az úgynevezett Stratégiai Alapot, nem utolsó sorban azért, mert több más, főként a Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetségéhez (BKKÖSZ) tartozó önkormányzat mellett Rákospalota, Pestújhely, Újpalota képviselő-testülete is csak ezzel a feltétellel támogatta a forrásmegosztás idei rendelet-tervezetét.

Február 12-én került sor arra a rendkívüli képviselő-testületi ülésre, amelynek egyetlen, de annál fontosabb napirendi pontja volt: a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2003. évi megosztásáról készített rendelet-tervezet véleményezése, elfogadása, vagy elutasítása.
A kerületi önkormányzat költségvetése egyharmad-egyharmad részben az állami normatívákból, a kerület saját bevételeiből, valamint a főváros és a 23 kerület önkormányzatai között felosztott bevételekből áll össze. Az éves költségvetés összeállításához az első két összetevő viszonylag korán kiszámíthatóvá válik. Azonban az önkormányzati törvény 1994-es módosítása óta, azzal, hogy a forrásmegosztás ennyire meghatározó részévé vált az önkormányzati gazdálkodás alapjául szolgáló költségvetésnek, évek óta a „harmadik harmad” körül vannak a legnagyobb bizonytalanságok. Egyúttal ez gátolja legtovább, hogy az önkormányzatoknak mihamarabb elfogadott költségvetése legyen.
Az országgyűlés a 2003. évi I. törvényével (jórészt az évek óta visszatérő viták miatt) ismét módosította az önkormányzati törvényt és a feladat- és hatáskör-arányos forrásmegosztás érdekében ennél a költségvetés-összetevőnél is a normatív eljárások alkalmazását írta elő. (Azonban a részletek szükséges kidolgozása miatt a törvény első alkalmazására majd csak a 2004-es forrásmegosztási rendelet megalkotásakor kerülhet sor.) Azonban már 2003-ban is érvényes az a szabály, hogy a fővárosi forrásmegosztási rendelet elfogadásához a kerületi képviselő-testületek többségének egyetértése szükséges. (Eddig csak a kerületek véleményét kellett kikérni.)
A 2003. évi állami költségvetési törvény is tartalmaz változtatásokat a fővárosi forrásmegosztással kapcsolatban. Eltörölték a személyi jövedelemadó, egyéb központi adók és az állandó népesség számához kötött állami normatív hozzájárulások 70 százalékos, helyi adóknál a 60 százalékos „küszöbértéket”. Egyébként a helyben maradó személyi jövedelemadó (SZJA) aránya is emelkedett 5-ről 10 százalékra, a gépjárműadó pedig teljes egészében a települési önkormányzatot illeti meg.
A forrásmegosztási számítások ezekre a törvényi meghatározásokra épültek – a 2002. évi átlag 50 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztés 2003. évi hatásait is figyelembe véve. A XV. kerületet a 2003. évi forrásmegosztás alapján, a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlott módosított „B” változat szerint a következő összegek illetik meg:

Településüzemeltetési normatív SZJA: 109 630 000.- Ft
Átengedett SZJA: 438 755 000.- Ft
Iparűzési adó: 3 287 680 000.- Ft
Idegenforgalmi adó: 18 890 000.- Ft
Üdülőhelyi normatív SZJA: 37 781 000.- Ft
Összesen: 3 892 736 000.- Ft

A főváros a módosított „B” változat támogatásának esetén hosszú távú városfejlesztési feladatokat vállal át a kerületektől, bennünket érintően például a még ellátatlan területek csatornázását. Az összevont feladatvállaláshoz ugyanis európai uniós forrásokat is be lehetne kapcsolni. A forrásmegosztás-tervezet ugyanakkor nem tartalmazza a kerületek infrastruktúrafejlesztését szolgáló, úgynevezett Startégiai Alapot, amelynek a kerete tavaly hárommilliárd forint volt. (Kerületünk az elmúlt évben számos pályázat elnyerésével nagyon jól ki tudta használni ezt a forrást, többek között a park- és játszótér-felújításokhoz.)
A rendkívüli testületi ülésen végül (ellenszavazat nélkül) a következő határozatot született: a XV. kerületi önkormányzat képviselő-testülete a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2003. évi megosztásáról készített (eredeti) rendelet-tervezetet nem fogadja el. A testület a rendelet-tervezet módosított „B” változatát csak abban az esetben fogadja el, ha abba, legalább a 2002. évi összeggel és működési renddel beépítésre kerül a Stratégiai Alap.

A Fővárosi Önkormányzat közgyűlésének szocialista és szabad demokrata frakcióinak vezetői azóta bejelentették, hogy megállapodás született a forrásmegosztásról, a főváros és a kerületek túlnyomó többsége is konszenzusra jutott. A Fővárosi Közgyűlés így már februárban dönthet a rendeletről. Gy. Németh Erzsébet elmondta – a koalíciós egyeztetésen arról állapodtak meg, hogy az idén is létrehozzák a Stratégiai Alapot, amely ismét hárommilliárd forintos lesz. Ebből a keretből a többi között a földutak aszfaltozásához és a közterületek gondozásához, rehabilitációjához kaphatnak pénzt a kerületek. A szabaddemokraták frakcióvezetője hozzátette, hogy a teljes csatornafejlesztést a főváros valósítaná meg, amely a program beindulásáig az idei csatornaépítéseket is átvállalja a kerületektől. Bőhm András szerint a megállapodás egyelőre sajnos nem változtat azon a tényen, hogy a fővárosi önkormányzatok meglehetősen nehéz év elé néznek.