Menu

A sheriff szerint a magyar rendőrök nagyon felkészültek

2002.12.09.

Leroy D. Baca, Los Angeles megye sheriffje dr. Lamperth Mónika belügyminiszter meghívására érkezett hazánkba. Az alkalmat kihasználva Hajdu László polgármester baráti invitálására a főváros XV. kerületébe is ellátogatott. A legnagyobb amerikai sheriff hivatal vezetője elsősorban a helyi rendőrség működésére volt kíváncsi, így szinte természetes volt, hogy a kerületi rendőrkapitányságon állt a kíváncsi újságírók rendelkezésére.

Leroy D. Baca igazi lokálpatriótának számít az „Angyalok városában”: Kelet-Los Angelesben született, és iskoláit is szülővárosában végezte. 23 éves korában kezdte meg közszolgálati karrierjét, amikor is felesküdött a megyei sheriff hivatalnál, igaz, egyelőre még csak mint megbízott sheriff. Az első komolyabb előrelépés az életében 1981-ben következett be, amikor megbízták a Norwalk Kapitányság vezetésével. Vezetői képességeit már ekkor is bizonyította, ám hivatala betöltése közben is szakított időt arra, hogy tovább képezze magát. 1993-ban közjogból doktorált a Dél-Kaliforniai Egyetemen. A felettesei már ekkor felfigyeltek a tehetséges fiatalemberre. Kiemelkedő munkájáért 1992-ben vehette át az első kitüntetését, ami a magyar gyakorlathoz hasonlóan együtt járt az előléptetésével is. Kollégái szerint már pályája kezdetén is nagy stratégának számított. Az ő vezetése idején lett többek között egyesítve a sheriff hivatal a rendőrbírói részleggel, ami éves szinten 14 millió dolláros megtakarítást jelentett a hazai viszonyokhoz képest igen magas költségvetéssel dolgozó amerikai megyei rendőrségnek.
Az újabb magas kitüntetés átvételét követően 1998-ban ismét hatalmas megtiszteltetés érte: abban az esztendőben ugyanis Los Angeles 30. sheriffjének lett megválasztva. Azóta Leroy D. Baca az Egyesült Államok legnagyobb sheriff hivatalát vezeti, azaz több mint 10. millió ember biztonságáért kell felelnie, egy olyan városban, amely évtizedeken át a tengeren túli bűnözési statisztikákat vezette.
Az amerikai szakember magyarországi látogatása során természetesen elsősorban a magyar kollégák munkakörülményeivel, valamint a hazai rendőrség felépítésével ismerkedett meg. Horváth Ferenc alezredestől, a XV. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől is elsősorban azt tudakolta, hogy milyen típusú bűncselekmények veszélyeztetik az itt élők biztonságát, és milyen infrastruktúrával tudják a rendőreink velük szemben felvenni a harcot. Összehasonlításképpen maga is felvázolta az irányítása alá tartozó hivatal működését. A számok természetesen önmagukért beszéltek: a sheriff hivatalban ugyanis több mint 1300 egyenruhás és civil alkalmazott dolgozik, akiknek a feladata, hogy rendet tartson egy olyan városban, ahol rendkívül sokféle vallási közösség és etnikum él egymás mellett, és nem mindig a legnagyobb békében.
– Magyarországi látogatásom alatt tapasztalhattam, hogy ebben a kis közép-európai országban sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek a rendőrök képzésére, mint nálunk, az Egyesült Államokban, ahol minden különösebb nehézség nélkül 20-25 hét után egyenruhában találhatják magukat a rendőri pályára jelentkezők. Az itteni hosszú kiképzés hatására a rendőrök elkötelezettsége is nagyobb, mint amennyire elmondható lenne ez az amerikai kollégáikról.