Menu

Zárszámadás – a XV. kerületi Önkormányzat 2001 évi gazdálkodásának általános jellemzése

2002.05.26.

A XV. kerületi Önkormányzat 2001-ben az egész év folyamán a megtervezett, majd az 5 alkalommal módosított költségvetése alapján, annak keretei között gazdálkodott – összegezte beszámolójában Mollnár Andor, a pénzügyi osztály vezetője.

Kiadásainkat az egész év során bevételeinkből, külső források igénybevétele nélkül fedeztük. 2001-ben a XV. kerületi Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal legnagyobb gazdálkodási eredménye a fizetőképesség megőrzése volt. A 2001. év lezárása után elmondható, hogy az önkormányzat egész területén, valamennyi intézményben, a Polgármesteri Hivatalban és az önkormányzati jellegű fejlesztési feladatok területén is az év minden napján sikerült biztosítani a fizetőképességet. Ez a körülmény az intézmények gazdálkodásában is nagy biztonságot jelentett, hiszen a költségvetésükben szereplő feladatok finanszírozásához szükséges pénzre valamennyi intézmény a 2001-es év minden napján számíthatott, ezekre kötelezettségvállalást eszközölhetett és fizetési kötelezettségeinek mindenkor pontosan eleget tehetett.
Jól mutatja ezt az intézmény-finanszírozás teljesítésének minden eddiginél magasabb, 97,8 %-os arányszáma, vagyis az ún. alulfinanszírozás igen alacsony mértéke. Céljaink eléréséhez 2001-ben külső forrásokat sem a költségvetési tervezés, sem a végrehajtás során nem kellett igénybe vennünk, ami azért is jelentős tényező, mert a kerület központi finanszírozásában 2001-ben sem következett be lényeges javulás. A központi költségvetési támogatás és az átengedett személyijövedelem-adó együttes összege gyakorlatilag csak a tényleges infláció arányában – valamivel több, mint 9%-kal – emelkedett, ugyanakkor a közalkalmazotti béreket garantáló bértábla 2001. január 1-től történt megváltozása és a 40.000 Ft-os minimálbér bevezetése az önkormányzatra jelentős kiadásokat hárított. Az említett jogszabályi változások a közalkalmazottak körében jelentős bérfeszültséget (ún. „bértorlódást”) hoztak létre, melynek kezelése döntően helyi feladat volt. Az önkormányzat még a központi intézkedést megelőzően kívánta ezt a feszültséget enyhíteni azzal, hogy saját forrásból egyszeri kereset-kiegészítést biztosított azon nem pedagógus munkavállalók részére, akik személyi bérük miatt 2001. január 1-től nem részesültek bérfejlesztésben. A kereset-kiegészítés összege 24.768 eFt volt járulékaival együtt. A bérfeszültségeket a kormány is egyszeri kereset-kiegészítéssel kívánta kompenzálni, melynek járulékokkal együttesen számított összege 12.078 eFt volt. (Ez az önkormányzati ráfordításnak kevesebb, mint a fele.)

A gazdálkodás során figyelmet követelt az, hogy 2001 elején, kiadásai tervezésekor az önkormányzat – természetesen – a hivatalos árprognózisokból indult ki, melyek már a 2001. év során mindinkább alultervezetteknek bizonyultak. A hivatalosan vártnál a valóságban magasabban alakuló infláció „leértékelte” a dologi és az étkezési kiadások előirányzatait, míg a magasabb inflációs várakozások miatt – elsősorban felhalmozási céljainkkal összefüggésben – közbeszerzési pályázati keret létrehozását követelte meg.

Meg kell említeni azt is, hogy likviditásunk biztosítása nem párosult önkormányzati vagyonvesztéssel, ellenkezőleg, az önkormányzat vagyona 2001. év során mintegy 1.506 MFt-tal gyarapodott.

2001 során a XV. kerületi Önkormányzat példátlanul magas összegű felhalmozási célú kiadást teljesített. (A 2001. évi korrigált felhalmozási kiadások magasabbak, mint a 1999-ben és 2000-ben együttesen teljesített felhalmozási kiadások.)

Összességében a XV. kerületi önkormányzat 2001. évi költségvetését végrehajtotta, a kerület működőképességét – intenzív beruházási és felújítási tevékenység és az önkormányzati vagyon gyarapítása mellett – fenntartotta, miközben fizetőképességét folyamatosan megőrizte.

A 2001. évi költségvetés bevételi és kiadási terve 10.873.074 eFt volt. A bevételi terv 11.169.158 eFt-ra (102,7%), a kiadási terv 10.148.487 eFt-ra (93,3%) teljesült. A folyamatos kiadásokra a lökés-szerűen érkező bevételek – megfelelő likviditás-menedzseléssel külső források igénybevétele nélkül adtak fedezetet. A működési kiadások 97,0%-ban, a felhalmozási kiadások 77,0 %-ban teljesültek. A 2002-re áthúzódó felhalmozási feladatokra a 2001. évi pénzmaradvány teljes körű fedezetet ad. Az önkormányzat gazdasági pozíciója 2001-ben megerősödött.