Menu

Az ülésteremből jelentjük

2002.05.20.

Az önkormányzat képviselőtestülete április 24-én tartotta legutóbbi soros ülését. Az ülés napirendjének elfogadása után, napirend előtti felszólalásokra került sor.

Gyurcsánszky János a szocialista frakció nevében gratulált Hajdu Lászlónak és Kiss Péternek képviselővé választásuk alkalmából. Megköszönte a kerület választópolgárainak a kampány idején tanúsított türelmes magatartását, s reményét fejezte ki, hogy a választások után is támogatják megválasztott képviselőiket. Megköszönte a sajtó közreműködését, hozzájárulását ahhoz, hogy a választások nyugodt körülmények között folyanak le.
Marsovszky Györgyné arra hívta fel a figyelmet, hogy a mozgássérült emberek közúti közlekedését jobban kellene segíteni. Azt indítványozta, hogy a Rákos úti rendelőintézetbe és más orvosi rendelőknél tegyék lehetővé a bejutásukat.
Ezután Hajdu László tájékoztatta a képviselőket az elmúlt ülés óta történt fontosabb eseményekről. Többek között ismertette, hogy júniusban aláírják a kivitelezővel a Hulladékhasznosító rekonstrukciójáról szóló szerződést.
Ezután Kanta Tamás a kerületi Választási Bizottság elnöke tájékoztatta a képviselőket a munkájukról. A választások rendben folytak le, minden különösebb, rendkívüli esemény nélkül. Majd átadta Hajdu Lászlónak a megszertett mandátumáról szóló igazoló okmányt.
Ezek után megkezdte a testület a napirendek tárgyalását. Vita és ellenszavazat nélkül elfogadta a testület a 2001 évről szóló költségvetés beszámolóját. A költségvetés teljesítéséről következő számunkban részletes ismertetést közlünk.
Összevontan tárgyalta a testület Hajdu László polgármester beszámolóját a 2001. évben végzett munkájáról és dr. Nagy Antal jegyző tájékoztatóját a Budapest Főváros XV. kerület önkormányzat képviselőtestület hivatalának 2001. évi tevékenységéről. (Lapunk következő számaiban mindkét beszámolót, részletesen ismertetjük.)
A vita során a képviselők többek között szóltak a környezetvédelmi gondokról, az önkormányzat kötelező és vállalt feladatairól, a polgármesteri hivatal munkájáról, az önkormányzati tájékoztatás arányos voltáról és még sok egyébről. A vitában elhangzott kérdésekre, észrevételekre, válaszolva Hajdu László elmondta: valóban nem lehetünk elégedettek a kerület közterületeinek rendjével. Bár a zöldterület nagysága a főváros más részeihez képest irigylésre méltó, de gondokkal is jár, elsősorban az együttélési kultúra tapasztalható hiányosságai miatt. Az egyik parkból például egy év alatt több száz köbméter sittet, lakossági hulladékot szállíttatott el az önkormányzat, de az mindig újratermelődik. A helyzet ellen az ottlakók aláírásgyűjtéssel tiltakoznak, de egyetlen szemtanú sem jelentkezett, aki segítené a felderítését, a további környezetszennyezés megakadályozását.
A kerületnek van hatályban lévő, érvényes ifjúsági koncepciója – válaszolta egy felszólalásra a polgármester. Az önkormányzati munkában kiemelt hangsúlyt kapnak az ifjúságvédelemmel és ifjúságpolitikával összefüggő feladatok. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nemrégen tárgyalta és fogadta el – dicsérettel – a testület a Gyámhivatal és a Fióka beszámolóját a végzett munkáról.
A vita során több észrevétel érkezett a Városházi Naplóval kapcsolatban is, amelyekre a polgármester felelős kiadóként úgy válaszolt, hogy a lap az önkormányzat közlönyeként pártsemleges tájékoztatásra törekszik, és munkáját a óhatatlanul előforduló apróbb hibák ellenére – az olvasók visszajelzései szerint – közmegelégedésre végzi.
Az kötelező feladatai mellett a nehézségek ellenére több vállalt feladatot is teljesít az önkormányzat – hangzott el. Ezekről azonban nem szabad lemondani – hangsúlyozta a polgármester -, hiszen többnyire olyan, a szegénység kezelésével, vagy például a fogyatékosok gondozásával kapcsolatos kiadások ezek, amelyek a rászorulók iránti emberi kötelességgé váltak.
Egy képviselői megjegyzés hiányolta a munkatervből a tájékoztatási koncepció megújítását. A fővárosban gyakorlatilag egyedülálló módon van a XV. kerületnek érvényes tájékoztatási koncepciója – válaszolta a polgármester -, és köszönettel venné, ha valaki önálló képviselői indítványként kidolgozna egy koherens, összefüggő, a jelen politikai-társadalmi helyzetnek megfelelő tájékoztatási koncepció-tervezetre javaslatot.
A polgármesteri hivatal irányításával, működésével kapcsolatban dr. Nagy Antal jegyző elmondta, hogy a hivatali szervezeti struktúrában kialakult rend azt a célt szolgálja, hogy a képviselő-testület által kiadott feladatokat jó színvonalon végre lehessen hajtani. Ebben sok javulás mutatkozik, láthatóan felpörgött a hivatali munka ritmusa – fogalmazott. Többen is kifogásolták, hogy a képviselők jelenleg nem rendelkeznek képviselői irodával. Ezzel kapcsolatban a jegyző elmondta, hogy a közeljövőben lezajlik a Bácska utcai épületbe való költözés, és a felszabaduló helyiségekkel ezt a jogos igényt is ki tudják elégíteni. Több képviselő dicsérte, hogy a nehezen elviselhető mértékű ügyfélforgalom ellenére az ügyintézők türelmesen, udvariasan végzik a munkájukat.
A polgármesteri és a jegyzői beszámoló elfogadása után Varga Imre, dr. Mészáros Balázs és Pálinszki András tanácsnokok beszámolóját tárgyalta meg és fogadta el a testület.
Az ülés további részében a Száraznád Nevelési- Oktatási Központban folytatott szakképzés helyzetéről hallgattak meg előterjesztést a képviselők. Az alkalmat erre az szolgáltatta, hogy az Oktatási Minisztérium tavaly kiadott új OKJ képzési jegyzéke miatt módosítani kellett az intézmény alapító okiratát. A tanácskozás ezután zárt üléssel folytatódott.