Menu

Az ülésteremből jelentjük

2002.02.07.

Az önkormányzat képviselőtestülete január 30-án tartotta ez évi első soros ülését. A tervezett napirend tárgyalása előtt szót kért néhány képviselő.

Szabó István Pál képviselő azt nehezményezte, hogy a MIÉP kampánynyitó gyűléséről, melynek előadója Csurka István pártelnök volt, a Városházi Napló nem közölt tudósítást. A polgármestert arra kérte, hasson oda, hogy a lap az ilyen rendezvényekről minden esetben számoljon be. (A szerk. megjegyzése: a közszolgálati feladatokat ellátó lap más pártok kampányairól sem tudósít. Közli viszont a pártok rendezvényeinek helyét, az arra szóló meghívókat. Majd azonos terjedelemben helyet biztosít a képviselőjelöltek bemutatkozásának.)
Dr. Pálinszky Antal képviselő szót emelt azért, mert a körzetében egy építkezéssel kapcsolatban a lakosság kellő tájékoztatása nélkül olyan gödröket ástak, amelyek még betemetve is akadályozzák a gépkocsi forgalmat. Kéri a hivatal hatékony intézkedését az ilyen esetekben.
Király Csaba képviselő arról tájékoztatta a testületet, hogy Csomós Miklós képviselőt első fokon elmarasztalta a bíróság egy a Palota Holding dolgozója által indított sajtó helyreigazítási perben.
Szalóczi Lajos képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgármester ne tűrje el a választási kampány esetleges megnyilvánulásait a testületi ülések vitáiban.
Nagy Judit Katalin képviselő szót emelt az olimpia magyarországi megrendezésének teve mellett. Ennek támogatására hívta fel a figyelmet.
Farbaky Ákos képviselő a Bocskai utcai iskola környékén tapasztalható akut parkolási gondokat tette szóvá, a hivatal intézkedését kérve.
A napirend előtti felszólalások után Hajdu László polgármester számolt be néhány, a legutóbbi ülés óta történt eseményről. Ismertette, hogy a Szocialista Párt kerületi szervezete kezdeményezésére választási etikai kódexet dolgoztak ki. A pártok elfogadták a tervezetet.
Tájékoztatott arról, hogy – mint minden évben – tárgyalásokat folytatott a közüzemi cégek vezetőivel.
Ezek után került sor az ügyrend elfogadására és a napirendek tárgyalására.
Az első napirend keretében rendeletet fogadott el a testület a lakossági kezdeményezésű és lakossági hozzájárulással, önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítések rendjéről.
Második napirendi pontként a lakbér- és lakásfenntartási támogatásról szóló helyi rendelet módosítása került sorra. Ez minden évben a közüzemi díjak emelkedése és a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének változása miatt szükséges. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2002. évben 20 100 Ft, a támogatásnál figyelembe vehető felső határ ennek 200 százaléka. A közüzemi díjak jelentős növekedésére való tekintettel a támogatás összegét is megemelték. Hasonlóképpen az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének változása miatt vált szükségessé a szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendelet módosítása is. Az ápolási díj vonatkozásában pedig a szociális törvény 2001 év végi változása is további módosításokat tett szükségessé.
A következőkben az önkormányzat vagyonrendeletének módosításáról döntöttek a képviselők. Lassan két év telt el ennek elfogadása óta, és alkalmazása során több esetben is felmerült javaslat az átdolgozására. A 2000. évi ÁSZ vizsgálat is felhívta a figyelmet néhány szabályozási hiányosságra. Pontosítani kellett a vagyonszerzésre vonatkozó szabályokat és ki kellett dolgozni az önkormányzati követelések törlésére, elengedésére és mérséklésére vonatkozó rendelkezéseket is. Időszerűvé vált a vagyonnal való tulajdonosi bánásmód céljainak pontosítása, és nem utolsó sorban a vagyonrendelet, a vagyonkoncepció és a költségvetési koncepció szinkronba hozása – foglalta össze az előterjesztés.
Hosszabb vitát váltott ki ezután a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagolódásáról szóló rendelet mellékletének módosítása. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt a parlament 2001-ben módosította, és ez, valamint a folyamatosan megjelenő magasabb szintű jogszabályokban előírt feladatok tették szükségessé a hivatali szervezetnek a feladatokhoz igazítását. Néhány ezekből: az okmányiroda jelenlegi és várható feladatsora indokolja, hogy az iroda önálló egységként működjék. Megszűnik az igazgatási osztálynál lévő állatorvosi feladat. Különválasztják a jelenlegi Műszaki és Városüzemeltetési osztály építéshatósági és városüzemeltetési feladatköreit. Több, az az SZMSZ-t nem érintő kisebb feladat átcsoportosítására is sor kerül. A változások nyomán a hivatal épületében történő iroda-áthelyezésekre is sor kerül majd, amelyekről a későbbiekben beszámolunk.
Hosszas tárgyalás után elfogadták a képviselők a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Városrendezési Szabályzatáról szóló rendelet módosításáról szóló előterjesztést. A módosítás részben pontosításokat, kisebb korrekciókat, kiegészítéseket (pl. tűzvédelmi előírások, építmény magasság) jelent, másrészt az időközben jóváhagyott kerületi szabályozási tervek átvezetését tartalmazza. Az L4 jelű, kertvárosi jellegű beépítésű lakóövezet szabályozása olyan lényeges elemekkel egészült ki, mint pl. a felépíthető lakások száma a telekméret függvényében, vagy az alapintézményként működő területek beépítési határértékei. E napirendi pontnál a testület szót adott Kiss Péter kerületi országgyűlési képviselőnek is, akinek körzetét is jelentősen érintik a módosítások. A képviselő kérte, a testület fontolja meg a döntését, elsősorban a lakossági szempontokat vegye figyelembe, hogy a korlátozások segítségével megőrizhessék a kertvárosi jelleget, az ott élők nyugalmát. Hajdu László polgármester is megerősítette: az elsődleges szempont a lakosság érdeke kell hogy legyen, ez indokolja a szigorításokat, például a telekmérethez kötött lakásszám meghatározásában.
A következő napirendi pontként a testület elfogadta a 2001. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló éves értékelést, és köszönetét fejezte ki az ezen a területen dolgozók magas szintű munkájáért.
A képviselők tárgyaltak ezután a Fővárosi Stratégiai Alap célterületeinek meghatározásáról. Idén a rendelkezésre álló keret több mint 109 millió forint, a múlt évi maradvány 40,5 millió, így a XV. kerületi önkormányzatnak 15 millió forint biztosításával sikeres pályázat esetén 165 millió forint értékű beruházás megvalósítására, játszótér felújításra, zöldfelület rekonstrukcióra, út és járdafelújításokra van esélye.
Elfogadta a testület a 2002. évi nemzetközi rendezvénynaptárról és a Fő út és a Bácska utca által határolt területen lévő Kossuth szobor restaurálásáról, környezetének rendezéséről szóló előterjesztést. Kossuth Lajos születése 200. évfordulójának alkalmából emlékbizottság alakul. 2002. március 15-e és szeptember 19-e között ünnepi programokkal emlékeznek meg a bicentenáriumról. Az évfordulós rendezvényekről az emlékbizottság dönt.
A testület elfogadta ezután a 2002-ben a kötött állami támogatással építendő utakról szóló előterjesztést. A normatív céltámogatás összege idén 286 millió forint, amely várhatóan 4085 m hosszban teszi lehetővé utak szilárd burkolattal való ellátását. A javasolt utcák listáján valamennyi olyan útszakasz szerepel, amely a támogatási feltételeknek megfelel.
A fővárosi önkormányzatban már bevált megoldás mintájára a testület közszolgáltatási szerződések megkötéséről döntött négy speciális fejlesztést nyújtó alapítványi iskolával. Olyan kerületi gyerekek képzését, a fejlesztést segíti ezzel, akik az önkormányzati iskolákban nem kaphattak megfelelő ellátást hyperaktivitásuk, részképesség-zavaraik, egyéb, veszélyeztetettséget okozó gondjaik miatt. A támogatásra szánt összeg 1,5 millió forint.
Hozzájárult a testület a fővárossal közös „Észak-pesti Kórház Közalapítvány” megszüntetéséhez és új közalapítvány előkészítéséhez.
Folytatódik a szeptemberben elkezdett ingyenes tankönyvellátási program. Az általános iskolások mellett idén először a kerületi fenntartású középiskolák kilencedikesei is ingyenesen kaphatják az alaptankönyveiket. (A fővárosi fenntartású középiskolákban már a múlt évben kezdődött ez a program.)
Az ülés ezután zárt üléssel folytatódott.