Nem olyan békés hely a temető sem

– Valójában szinte semmit sem lehet a viráglopások ellen tenni – mondta kissé szkeptikusan Hepp Éva, a Rákospalotai Köztemető igazgatója -, azt hiszem, leginkább az emberek fejében kellene rendet rakni, hogy tudatosodjon, a halottaktól több mint kegyeletsértő bármit is eltulajdonítani. Amit a temető igazgatósága megtehet, azt már eddig is megtettük: a Budapesti Temető Intézet (BTI) már ez év elején szerződést kötött a Tom-Controll 2001. Vagyonvédelmi és Szolgáltató Rt-vel, hogy a fővárosi temetőknek, köztük a palotainak is, az őrző-védő szolgálatát biztosítsa. Az ünnepek idején természetesen a fényképes kitűzővel rendelkező rendészeink is megerősített szolgálatot láttak el, de még így is kevesen vannak az alkalmi tolvajokkal szemben.
Az 1909-ben létesített rákospalotai temetőben kb. 450 ezer elhunyt talált eddig végső nyugvóhelyre. Ebből kifolyólag az év túlnyomó részében nagy látogatottságnak örvend a sírkert, ám ünnepek környékén az emberek „érdeklődése” is megsokszorozódik.
– A temető több pontján kifüggesztett feliratokon kívül a járőröző rendészek is rendszeresen figyelmeztetik azokat a látogatókat, akik személyes tárgyaikat őrizetlenül hagyják – fűzte hozzá Bartók István szolgálatvezető -, de sajnos az esetek nagy részében a figyelmeztetés a köszönet helyett inkább indulatot vált ki. Pedig szinte naponta találkozunk olyan problémával, mikor elkeseredetten jönnek hozzánk a sértettek, hogy vagy a táskájukat, vagy pedig az ingóságukat nem találják, pedig odarakták a sírkőre vagy a sír mellé, amíg vízért mentek el a kúthoz. Ilyenkor gyakori az is, hogy az eltulajdonított táskában vagy pénztárcában nagy mennyiségű pénz, lakáskulcs és személyes adatokat tartalmazó igazolvány, mobiltelefon és bankkártya volt. Ezekben az esetekben mi már csak jegyzőkönyvet vehetünk fel, amit további intézkedésre átadunk a rendőrségnek. Ugyanez a helyzet a viráglopásokkal kapcsolatban: a kapunál látjuk, hogy a hozzátartozó egy szál virággal jön be, és lehet, hogy mire a keresett sírhoz ér, már egy egész csokor van nála. A virág tolvajokat csak akkor tudjuk megbüntetni, ha tetten érjük őket. Ezért a rendészek folyamatosan járőröznek a temetőben, de az is igaz, hogy a rendkívül nagy területen és nagy tömegben szinte egy pillanat műve a virágot az egyik sírról egy másikra áttenni.
A sírról történő lopásokon kívül egyéb bűncselekményeket is elkövetnek a temetőben. A sírkert térképét böngészve a szolgálatvezető megmutatta, hogy a Pólus Centerrel párhuzamos oldalon, a parkoló fölötti elhanyagoltabb részen olyan alacsony a kerítés, hogy bárki beugorhat rajta. Ha pedig észrevétlenül be tudott jutni, kifele is könnyedén megtalálhatja az utat. Márpedig ilyen körülmények között nehéz a rendet garantálni. Hasonló a helyzet az ún. Újtemető Szilas-patak felőli részén. Az ottani bekerített, de erősen elhanyagolt területen gyakran hajléktalanok szállásolják el magukat. A hívatlan szomszédok szociális helyzetükből fakadó megélhetési bűnözés eredménye pedig a temetőben is kézzelfogható: letaposott drótkerítés, ellopott virágok és hulladék fémként eladható alumínium vázák.
– Ahhoz, hogy valóban rend lehessen, szükség lenne, hogy az emberek is betartsanak bizonyos normákat – magyarázta a témával kapcsolatos szkepticizmusát a temető igazgatónője – Ha a temető vezetése következetesen kitart az ésszerű rendszabályok mellett, akkor az emberek szívtelenséggel és rugalmatlansággal vádolnak bennünket. Számos hozzátartozó illegálisan kerítést építtetett az általa gondozott urnasírok köré, amivel a későbbiekben, ha nem is szándékosan, de több esetben is balesetet okozott. 2000. januárjában felszólítottunk mindenkit a kerítések lebontására, ám ez a kérésünk is süket fülekre talált. Nemrég lebontottuk ezeket az illegális építményeket, ám azóta szinte egyetlen nyugodt percünk sincsen.
– Sok ember hozzáállását még a szertartások méltósága sem befolyásolja. Az például, hogy a temetés közben megszólal a hozzátartozók mobiltelefonja, ma már nem is olyan különleges dolog, de hogy az elhunyt közvetlen rokona a szertartás alatt meg az éppen aktuális ügyeit, az már, azt hiszem, túllépi a jó ízlés határát. Hasonló a véleményem azokról, akik rágyújtanak a ravatalozóban, vagy a nyári időszakban rövidnadrágban, papucsban és trikóban érkeznek a búcsúztatásra.
– Ezért gondolom – foglalja össze véleményét – hogy bizony nem olyan békés hely a temető sem. De a félreértések elkerülése végett nem a halottakkal, hanem az élőkkel van elsősorban a legtöbb gond.