Menu

Átadták a forgalomnak az Árpád úti felüljárót

2001.11.22.

A főváros IV. és XV. kerületét összekötő Árpád úti felüljárót a felújítást követően Vajda Pál főpolgármester-helyettes ünnepélyesen átadta a forgalomnak november 8-án. A mintegy 500 millió forintos beruházás keretében teljesen megújult a 27 éve épült, 20 méter széles, 226 méter hosszú, s immár kétszer kétsávosra bővült felüljáró.

A munkálatok során felszedték a metróépítés kapcsán megszüntetett villamosjárat vágányzónáját, felújították a hídfőket, a pályalemezeket, a dilatációkat, a korlátokat, a járdákat, a lépcsőket és a víztelenítő, valamint a közvilágítási rendszert.A július 12-én kezdődött rekonstrukció az október végi határidőre befejeződött.
Vajda Pál – megköszönve a budapestiek felújítás során tanúsított türelmét és megértését – közölte: az idei évben végzett 3 milliárd forint értékű út- és hídfelújítási program utolsó elemét jelentette az Árpád úti felüljáró átadása.
Elmondta, hogy egyebek mellett megújult a Rákóczi út egy része, az Erzsébet híd budai lehajtója és az ehhez csatlakozó budai és rakparti utak. Kiépült az új 3-as jelzésű villamos vonala, amelyen már menetrendszerűen közlekednek a hannoveri TW 6000-es szerelvények.
A külső városrészekben öt felüljáróval együtt több főutat, köztük a XX. kerületi Mártírok útjának egy részét is felújították.
/Képünkön: Vajda Pál főpolgármester helyettes, Kiss Péter és Antalóczy Attila képviselők, Hajdu László polgármester./