Menu

Felnéznek az adományozókra

2017.05.29.

A felavatott emléktáblát az eddigi legnagyobb pestújhelyi összefogásnak állít emléket.

A Pestújhelyi Napok programsorozat részeként avatták fel az emléktáblát. Pál Nándortól, a pestújhelyi toronyóra kezdeményezőjétől és a Pestújhelyi órakör tagjától megtudtuk, hogy a május 21-én felavatott táblával is jelezni szerették volna, mennyire büszkék arra az összefogásra, ami a toronyóra elkészültéhez vezetett.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az óra nagyjából 4 millió forintba került, amit megközelítőleg háromszáz pestújhelyi család adott össze. Az emléktábla avatását ünnepi szentmise előzte meg, majd a nemzetközileg is ismert Szabó-kvartett templomi koncertje zárta a programot.