Menu

Díjkiosztó Ünnepség

2016.10.28.

2016. október 19-én 115 fő fiatal interaktív vetélkedőn vett részt a Nemzeti Pantheonban a 301-es parcella körül az Új köztemetőben.

Bacskai Attila, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola magyar – történelem szakos tanára és az iskola igazgatónője Bäckné Kremm Andrea az 1956. október 23-i forradalom 60. évfordulójának megemlékezése alkalmából egy vetélkedőt álmodott és valósított meg. A megmérettetés két részből állt. A jelentkező csapatoknak készíteni kellett előzetesen egy filmet vagy egy prezentációt az októberi forradalomról, illetve a vetélkedőn kreatív csapatfeladatok megoldása volt a cél. Az élménypedagógia módszerein alapuló játékos történelem órán 8 iskolából 10 csapat 10 fővel és felkészítő tanárával vett részt.

2016. október 27-én 10 órakor az Önkormányzat Dísztermében köszöntöttük azokat a fiatalokat, akik vállalkoztak a vetélkedőn való részvételre. A díjátadás előtt Papp Anna 5. osztályos tanuló gitárjátékával kápráztatta el a közönséget, illetve Meleg Veronika szavalta el Marschalkó Lajos: Új Bibliát című versét. Németh Angéla alpolgármester asszony köszöntötte a gyerekeket és a felkészítő tanárokat, majd Bacskai Attila értékelte a csapatok teljesítményét. A tanár úr elmondta, hogy kis pontszám különbségek alakultak ki a helyezettek között, a csapatok nagyon jól teljesítettek a versenyen.

A Németh Angéla alpolgármester asszony és Bácskai Endre, kerületünk díszpolgára átadta az okleveleket és az ajándékcsomagokat.

Az Önkormányzat különdíját a legjobb 56-os filmeknek járó díjakat az alábbi iskolák képviselői vehették át:

  • A László Gyula Gimnázium és Általános Iskola irodalmi produkciója a Corvin közben – csapatvezető: Túsorné Smid Réka
    A László Gyula Gimnázium és Általános Iskola filmjét itt töltheti le.
  • A Szent Korona Általános Iskola filmje az 1956-os eseményekről – csapatvezető: dr. Vighné Veres Dóra
    A Szent Korona Általános Iskola filmjét itt töltheti le.

Középiskola/Gimnázium díjazottak:

  1. Dózsa György Gimnázium  – Csapatvezető: Ligeti Zsuzsa
  2. László Gyula Gimnázium és Általános Iskola – Csapatvezető: Parlagi Márton
  3. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium – Csapatvezető: Bogatin Endre
  4. Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola – Csapatvezető: Balatoni József

Általános Iskola – díjazottak:

  1. Szent Korona Általános Iskola – Csapatvezető: dr. Vighné Veres Dóra
  2. Kossuth Lajos Általános Iskola – Csapatvezető: Bugán Judit
  3. Magyar – Kínai Két Tanítási nyelvű Általános Iskola és Gimnázium – Csapatvezető: Dudás Krisztina
    és a
    László Gyula Gimnázium és Általános Iskola – Csapatvezető: Túsorné Smid Réka
  1. Károly Róbert Általános Iskola – Csapatvezető: Farkas Margit
  2. Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola – Csapatvezető: Varga Viktor

Az Általános Iskolák I-III. helyezést elért csapatai 2017. május 09-én ellátogathatnak a pákozdi Katonai Emlékparkba egy napos kirándulás keretében.

A Középiskolák, Gimnáziumok I-III. helyezést elért csapatai 2017. március 25-26-án Auschwitz- Krakkó két napos tanulmányi kirándulást nyertek.

A különdíjas csapatokat oklevéllel jutalmaztuk.

301. parcella 1.301. parcella 5.Díjkiosztó 1.Díjkiosztó3. (1)