Menu

Polgármesteri közlemény

2016.05.04.

A Képviselő-testület a Fidesz-frakció többségi szavazatával elutasította az Észak-pesti Kórház ingatlanfejlesztését célzó szándéknyilatkozatot

A Magyar Kormány döntésének értelmében 2015 júniusában a XV. kerületi Önkormányzat kizárólagos tulajdonába került az egykori Észak-pesti Kórház épületegyütteséhez tartozó Őrjárat u. 1-5. szám alatti ingatlan.

Valamennyi felelős döntéshozó tisztában van vele, hogy az ingatlan komplex hasznosítása messze meghaladja Önkormányzatunk anyagi lehetőségeit, ezért külön örömmel fogadtam a kerületünkben sikeres befektetésnek bizonyult, a kerületiek által szép számban látogatott és jelentős forgalmat bonyolító AsiaCentert 2003-ban tető alá hozó Maier Investment Fun Co., Ltd. befektetői csoportjának érdeklődését egy átfogó, a szóban forgó ingatlan teljes egészét érintő, közel 30 milliárd forintos beruházói szándékával kapcsolatban.

A befektetői csoportot a tárgyalások során valamennyi jogszabályban, valamint az ingatlanátvétel kapcsán a Magyar Állam nevében eljáró Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézettel, valamint az Országos Mentőszolgálattal kötött Megállapodásban előírt kötelezettségről, továbbá az Önkormányzat terveiről is tájékoztattam. A befektetők egyértelművé tették, hogy a fennálló feltételeket és a meglévő kötelezettségeket tudomásul vették, ezek összhangban vannak befektetői elképzeléseikkel.

A tárgyalások során meggyőződtem arról, hogy a befektetői csoport szándékai komolyak, a befektetéshez szükséges tőkével, szervezeti és szakmai háttérrel rendelkeznek, továbbá a tervezett projekttel kapcsolatosan bírják a kínai kormányzat egyértelmű támogatását.

Az érdemi munka megkezdéséhez a befektetői csoport vezetője kezdeményezte egy szándéknyilatkozat megszövegezését, amit a hazai tulajdonosoknak bemutathat. A Hivatal vezetése a tárgyalófelek együttműködéséről szóló szándéknyilatkozatot az egyeztetéseknek megfelelően elkészítette, az 2016. április 22-én aláírásra került.

A szándéknyilatkozatban világosan megfogalmaztuk a beruházással kapcsolatos elvárásainkat. Ezek között szerepelt a – kormányhatározatban is megjelölt – egészségügyi, szociális, oktatási, képzési, ifjúsági, sport és rekreációs, közművelődési és lakófunkciókra történő hasznosítás szavatolása, a jelentős zöldfelület megtartása (úgynevezett félközösségi közparkként való további működtetése), az épített örökség és a műemléképületek megóvása és a megközelítés, parkolás biztosítása.

A befektetői csoport a szándéknyilatkozatban vállalta, hogy a fentebb említett, kormányhatározatban előírt használati funkciók tiszteletben tartásával kívánja megvalósítani a komplex beruházást, valamennyi fennálló kötelezettséget magára nézve kötelezőnek tart.

A szándéknyilatkozatban foglaltak értelmében a Képviselő-testület május 3-i, tegnapi ülésén a képviselőktől kértem a szándéknyilatkozat jóváhagyását. A Képviselő-testület Fidesz-frakciója többségi szavazatával elutasította a szándéknyilatkozatot. A képviselők döntését tiszteletben tartva őszintén sajnálom, hogy a volt Észak-pesti Kórház területén található ingatlanok sorsának megnyugtató rendezése tovább várat magára. Ezen beruházás megvétózásával a Képviselő-testület kormánypárti többsége ráadásul egy olyan fejlesztést utasított el, amely – ismerve a hazai egészségügy egyre siralmasabb és aggasztóbb helyzetét – a kerületben élők számára biztosított egészségügyi ellátás színvonalának jelentős mértékű emeléséhez járulhatott volna hozzá.

Rákospalota, Pestújhely és Újpalota valamennyi lakosát ezúton is szeretném biztosítani, hogy a XV. kerület Polgármestereként – pártpolitikai szempontok helyett – továbbra is kizárólag az ügy megnyugtató rendezése, valamint a kerületben élők és az önkormányzat érdekeit szem előtt tartva kívánok megoldást találni.

Bízom benne, hogy a közeli jövőben mindezek fényében visszatérhetünk a kérdésre, ennek érdekében továbbra is számítok valamennyi képviselőtársam felelősségteljes partnerségére, valamint a kerület lakosságának véleményére és támogatására.

Budapest, 2016. május 4.

Hajdu László
polgármester