Menu

1956 kerületi hősei

2014.12.03.

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 22-én 30/2013. önkormányzati rendeletével új kerületi elismerést alapított, a „Budapest XV. kerületi 1956. október 23. Díj”-at, azon a XV. kerülethez köthető személyek tiszteletére és elismerésére, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségének ébrentartásában, erősítésében, helyi történetek kutatásában, publikálásában közreműködnek.

Az 1956-os Díj évente két fő részére adományozható. Idén, 2014. november 21-én posztumusz Kis Amadé Ferenc helyett felesége Kis Amadé Ferencné és Szigeti Tibor vehette át a „Lobogás” emlékmű kicsinytett mását.

Az ünnepeltek tiszteletére Marschalkó Lajos „Új Bibliát” című verse hangzott el Meleg Veronika, a László Gyula Gimnázium tanulójának előadásában. Az átadó után Hajdu László polgármester pezsgős koccintással köszöntötte a megjelenteket.

Kis Amadé Ferenc a forradalom kitörésekor az egyetemistákkal együtt vett részt a Móricz Zsigmond körtéri harcokban, egészen 1956. november 4-ig a körtér parancsnoka volt. A forradalom leverését követően a tököli internálótáborába vitték.

Szigeti Tibor fiatalon csatlakozott a forradalmárokhoz, követelve a Gerő kormány lemondását.  Kabátjába rejtett fényképezőgéppel végigkövette a forradalom mozzanatait, számtalan értékes és érdekes képet készített, vállalva a veszélyeket.

Köszönjük a díjazottaknak és családjuknak, baráti közösségeiknek, hogy a forradalom és szabadságharc eszméjét itt, a XV. kerületben is híven őrzik!