Menu

A Nemzet Művészei

2014.11.27.

A 2014. november 27-én csütörtökön a XV. kerület Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén Hajdu László polgármester, Dr. Lampert Mónika jegyző asszony és László Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte az idei évi Nemzet Művésze díjjal kitüntetett kerületi művészeket, Gyulai Líviuszt és Vasadi Pétert.

Az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülmények biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat 2013-ban.

A díj évente, a színművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet valamint a cirkuszművészet területén adományozható.

A Nemzet Művésze címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti, melynek odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottsága dönt. A díjat a köztársasági elnök és a köztestület elnöke közösen adja át a Magyar Művészeti Akadémia alapításának évfordulóján, minden év november 5-én.

Idén két kerületi művészünk részesült ebben a rangos díjban: a képzőművészet területén Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, valamint az irodalom területén Vasadi Péter Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító.

Gyulai Líviusz már főiskolai évei alatt publikált grafikákat az Élet és Irodalom című hetilapban. Weöres Sándor könyvének, a Psychének illusztrálásával robbant be a kulturális életbe. Pályafutása alatt végig megtartva művészeti függetlenségét eddig több mint 500 magyar és külföldi szerző művét illusztrálta. Szakmai megítélése itthon és a nemzetközi színtéren is pozitív. Műveit nagy sikerrel állították ki hazai és külföldi nagyvárosok kiállítótermeiben. Kimagasló művészi munkásságáért, különös színvilágú és finoman szatirikus szemléletű grafikáiért, festményeiért, valamint nemzetközileg is elismert rajzfilmjeiért munkásságát többször elismerték, ezek közül számos díjban részesült:

  • 1973 – ban Munkácsy Mihály-díj
  • 1989 – ben Érdemes művész
  • 2004 – ben Kossuth-díj
  • 2005 – ben Prima díj
  • 2011 – ben XV. kerületi Díszpolgára
  • 2013 – ban A Magyar Érdemrend tisztikeresztje
  • 2014 – ben A Nemzet Művésze

Vasadi Péter első verseivel 1971-ben tűnt fel „A magunk kenyerén” című antológiában. Ezt követően egyre több önálló kötettel jelentkezett. Az elvont tárgyiasság versalkotói módszerét alkalmazza, transzcendens ihletésű verseiben és prózájában az irgalom, a szeretet, az emberség kapaszkodóit kutatja.

Verseinek sajátossága, hogy a hagyományos értelemben vett esztétikai értékek felmutatásán túl transzcendens belső élményekkel is gazdagítják olvasóikat. Az évek során számos díjban, elismerésben részesült.

Ezek közül:

  • 1991 – ben József Attila-díj
  • 1996 – ban Füst Milán-díj
  • 2004 – ben Arany János-díj
  • 2012 – ben Kossuth-díj
  • 2014 – ben  A Nemzet Művésze díj

Vasadi Péter betegsége miatt a nem tudta a díjat átvenni, Hajdu László polgármester személyesen látogatja meg és köszönti a művész urat.

Gratulálunk a kitüntetetteknek.