Menu

A hajdani Leányjavító Intézet falára is helytörténeti emléktábla kerül – IDŐPONTVÁLTOZÁS!

2013.05.15.

Az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon falán kerül elhelyezésre a kerület negyedik, az épület múltját-történetét bemutató helytörténeti táblája. Az újabb város – emlék – kép tábla ünnepélyes keretek között történő leleplezésére 2013. május 21-én, kedden (a korábban meghirdetett 17.00 óra helyett) 16.00 órai kezdettel kerül sor a Pozsony utca 36. szám alatti épület falán (1151 Budapest).

A korábbi Leányjavító Intézet épülete, az úgynevezett Püspök-villa az 1850-es években épült. Első tulajdonosa Sommariva Aurél gróf volt, később Horváth Mihály püspök és történetíró lett a birtokosa, róla kapta közkeletű elnevezését. Utolsó tulajdonosa Jónás Emil, palotai községi bíró ajánlotta fel az épületet közösségi célra. A villához tartozó kertet már korábban megnyitotta a község lakói előtt, az első piactér működött benne.

A századfordulón, 1899-1904 között épült fel a Leánynevelő Intézet mai épületegyüttese. Ekkor adták át rendeltetésének a négy felekezetet szolgáló kápolnát, s ekkor készültek a különleges finomsággal faragott faoszlopos fedett folyosók, amelyek az egyes épületszárnyakat kapcsolják össze egymással.

Az emléktábla felavatására tisztelettel és szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Letölthető anyagok: