Menu

Ünnepi gyertyagyújtás

2012.12.23.

Hatalmas adventi koszorú fogadta azokat a gyerekeket, akik elfogadták a kerületi önkormányzat december 14–re szóló meghívását. Mosolygós, piros arcok gyűltek össze a KoMa Bázisán, az Ady Endre utcában, hogy együtt legyenek a szeretet ünnepe alkalmából.

Tajti Réka, a XV. kerületi polgármesteri hivatal közművelődési munkatársa elmondta: a kerületvezetés minden évben nagy figyelmet fordít a szociálisan nehéz helyzetben levő családokra. Idén 11 iskolából kétszáz hátrányos helyzetű alsó tagozatos kisdiáknak szerveztek meglepetést. Az oktatási intézmények az érintett diákok arányában kaptak meghívókat, melyeket az iskolaigazgatók osztottak ki a rászorulóknak. Az ajándékokat külön csomagolták a lányok és a fiúk részére, és a szórakoztató műsort is a korosztályuknak megfelelően állították össze.
László Tamás polgármester szívhez szóló köszöntője után a kerületi katolikus, református, evangélikus, valamint baptista egyházak képviselői közösen gyújtották meg a hatalmas adventi koszorún a rózsaszín és a három lila gyertyát.
Az ökumenikus imádság a szívünket, a forró tea pedig a testünket melegítette fel, így a KoMa Színház és a kerületi fiatalok közös betlehemes játéka jó hangulatban kezdődött. Ricsi bohóc még a Mikulást is felidézte egy–egy pillanatra a kicsik örömére. A legnagyobb boldogság mégis a végére maradt, amikor a kerületi képviselő-testület jelenlévő tagjai átadták az ajándékokat a tanulóknak.
A rendezvényt az OTP Bank Nyrt. és a Csapi 15. Kft. támogatta.