Menu

Liftet kaptak karácsonyra

2012.12.19.

Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattak volna az Erdőkerülő utcai Nyugdíjasház és Idősek Gondozóházának lakói! László Tamás polgármester ugyanis stílszerűen az ünnepek előtt, december 18-án adta át azt a liftet, amelyet százszázalékosan önkormányzati beruházásban építettek, s amely jelentősen megkönnyíti a ház lakóinak életét.

– A lift megépítése évtizedeket váratott magára – mondta a polgármester, – tehát egy régi adósságát törlesztette most az önkormányzat.
A beruházást végző Palota Holding Zrt. vezérigazgatója, dr. Kiss Gyula szerint a lift tervezése három évvel ezelőtt elkezdődött, a folyamat azonban csak ez év tavaszán gyorsult fel. Az eltelt időszakban változtak a liftek kialakítására vonatkozó szabályok, amely miatt az eredeti terveket is módosítani kellett. A december 18-án átadott szerkezet azonban már minden előírásnak tökéletesen megfelel. A lift nemcsak a házban élő idősek mozgását könnyíti meg, hanem a tágasságával és az üvegfalával a bezártság érzetét is jelentősen lecsökkenti.
László Tamás polgármester a lift átadásakor a ház lakóinak elmondta, hogy az önkormányzat szeretné az épületet is felújítani. Első körben meghirdetnék a jelenleg üres helyeket, s amennyiben nagy lesz az igény, akkor az épület bővítésén is elgondolkodnak. A hidraulikus liftet úgy tervezték, hogy egy későbbi emeletráépítés eseten az új szinten is kiszolgálja a lakókat.
Az Erdőkerülő utcai Nyugdíjasház és Idősek Gondozóháza a kerület egyetlen nyugdíjas otthona. Jelenleg harminckilenc lakója és tizenkét gondozottja van.