Menu

Modellek a piacon

2012.12.06.

Három évvel ezelőtt, éppen decemberben adták át a felújított Wesselényi utcai piacot. Az eseményről a létesítményt működtető Csapi-15 Kft. is megemlékszik, hisz december 15-re rendhagyó karácsonyi vásárt és kulturális fesztivált hirdettek.

Az Ezüst Csarnok Vásár címet viselő rendezvénynek több érdekes programja is lesz. Dr. Szaniszló Attila ügyvezető igazgatót a modellbemutatóval egybekötött vásár részleteiről kérdeztük.
-Olyan programot szerettünk volna a rendezvény középpontjába állítani, amely sokak számára érdekes lehet– tudtuk meg az igazgatótól. – A modellezésnek nincsenek nagy hagyományai a kerületben, amin változtatni kívánunk, és emellett karácsonyi ajándékötlettel is szolgálni szeretnénk.
A modellezésnek könnyen rabja lesz az ember, a kis szerkezetek gyerekeket, felnőtteket képesek elvarázsolni. Dr. Szaniszló Attila elmondta, a programot kísérő „utcabálon” bemutatkozó három modellező csoportot, a Csepeli Modellező SK-t, a Modellcentrumot és a SZÁN Modellsportot egyaránt a Budapesti Modellező Szövetség ajánlotta nekik.
A három szervezetnek olyan gazdag a repertoárja, amiért érdemes lesz kilátogatni a vásárra. A klubok árusítanak majd, és délelőtt 10 és délután 4 óra között látványos bemutatókkal is készülnek, továbbá az egyes modelleket a vásárlók is kipróbálhatják.