Menu

Különleges díszmadár kiállítás

2012.11.13.

A Kozák téri Közösségi Házban október 20–21-én immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg az őszi Díszmadár Kiállítást. Idén az eseményhez kapcsolódott a Rajos István Emlékverseny és a Magyar Bajnokság.

A mindig népszerű rendezvényen idén még az eddigieknél is több látogató vett részt. Mint Bezerédi Erika, a Kozák téri Közösségi Ház vezetője elmondta, a kiállítást október 4-hez, az állatok világnapjához közeli időpontban szokták szervezni, de idén a négynapos hétvége miatt eltolták az időpontot. A kiállításhoz kapcsolódó gyerekprogramok iránt is nagy volt az érdeklődés. A kicsikkel készítettek többek között madáreleséget, volt természetismereti totó, kézműves foglalkozás. A látogatók ízelítőt kaptak abból, hogy a kanárik színe és alakja milyen változatos, és többek között megcsodálhatták Bélát, a sárga kék arát, valamint a legintelligensebbnek tartott – egy három éves gyerek értelmi szintjét elérő – szürke (jákó) papagájok több képviselőjét is.
A szervező, a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetsége H01 Budapesti Egyesülete az idén elhunyt tagja, Rajos István előtt emlékversennyel tisztelgett. Pista bácsi özvegye egy gyönyörű vándorserleget ajánlott fel a díjalapításhoz.
Idén a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetsége megbízásából a papagáj szekciókban ez volt a 2012. évi hivatalos Magyar Bajnokság is. A versenyzők között kategóriánként és szekciónként 3–3 helyezettet hirdettek, és számos különdíj is gazdára talált.