Menu

Kincsek a zeneiskolában

2012.11.11.

Nyáron július 16-23. között rendezték Bernecebarátiban a 12. nemzetközi képzőművészeti és alkotó tábort. Az egyhetes program vezetője idén is Mészáros Zsolt, a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatanára volt.

-Egy kerület gazdagságát nemcsak azzal lehet demonstrálni, hogy mekkora a vagyona, hanem azzal is, hogy miként viszonyul a kultúrához. A XV. kerület mindenképpen gazdag kerületnek számít, hisz a kultúra iránti elkötelezettségét már sokszor bizonyította. A bernecebaráti tábor a kerület büszkesége, ahol nyelvtől és etnikumtól függetlenül mindenkit összeköt az alkotás öröme. Éppen ez adja a tábor különleges hangulatát.
A hagyományok szerint a nyári táborban készített kézműves termékeket ősszel a kerületben is bemutatják. A bernecebaráti tábor alkotásaiból október 25-én nyílt kiállítás a Hubay Jenő Zeneiskolában.
– Egy tábor végeztével mindig sok kincset hoznak haza a résztvevők – mondta
László Tamás polgármester a kiállítás megnyitó ünnepségén.
A bernecebaráti táborban hetvenkét gyerek vett részt. A kerületet a Hartyán, a Neptun és a Kontyfa iskolák diákjai, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat tagjai képviselték, rajtuk kívül pedig Maroshévízről, Válaszútról (Kallós Alapítvány), a kárpátaljai Aknaszlatináról és Tótszentmártonból érkeztek még gyerekek. A művészeti foglalkozásokat Mészáros Zsolt, Molnár Sándorné, Ágoston Zsolt, Spóringné Kovács Ágota, Nándori Ágnes, Vízi Julianna, Mohácsi Ibolya, Szunyogh László, Kovács Nikolett és Tihanyi László vezették.
A kiállítás januárig tekinthető meg a zeneiskolában.