Menu

Gyűjtik a zöldhulladékot

2012.10.18.

Ősszel a legtöbb gondot a zöldhulladékok elszállítása jelenti. A lehullott leveleket a fővárosi rendelet szerint tilos elégetni, ezért két megoldás kínálkozik a megsemmisítésükre.
Az egyik módszer a házi komposztálás. A kiskertekben ősszel összegyűjtött és komposztált faleveleket ugyanis tavasszal vissza lehet forgatni a földbe. Ha erre nincs lehetőség (vagy kapacitás), akkor a falevelek elszállításáról kell gondoskodni.

Budapesten a Fővárosi Közterület- fenntartó Zrt. (FKF) 2006 óta végzi a zöldövezetes kerületekből a kerti zöldhulladék elszállítását. Nyár elején a cég logójával ellátott hulladékgyűjtő zsákok elfogytak, és a zsákok gyártására kiírt közbeszerzési eljárás is elhúzódott, ezért az FKF Zrt. vállalta, hogy ha a kerttulajdonosok bármilyen zsákban kiteszik a lenyírt füvet, nyesedéket, gallyakat, és ha megvásárolják és ráragasztják az FKF logóját, akkor elszállítja a zsákokat. A gyártó időközben újra megkezdte a zsákok szállítását, melyek ismét megvásárolhatók 220 forintos darabáron a 16 lakossági hulladékudvarban (a XV. kerületben két helyen, a Károlyi Sándor utca 119. és a Zsókavár utca 65. szám alatt), valamint a IX. kerület Ecseri út 8-12. szám alatti ügyfélszolgálati irodában.
A XV. kerületben hetente két nap van zöldhulladék szállítás, az egyik körzetben csütörtökön, a másikban pénteken. Az elszállítás időpontjáról térképpel ellátott hírlevélben tájékoztatták a lakosságot. Azok a kerületi ingatlantulajdonosok, akik ezt az értesítést nem kapták meg, a 06-40-353-353-as kékszámon érdeklődhetnek.
A kerületben korábban a Répszolg is végzett zöldhulladék- begyűjtést. Demeter
János ügyvezető igazgató szerint az elmúlt évben 55 ezer 70 literes zsákot osztottak szét a lakosság körében, és a begyűjtött zöldhulladék elérte a 3500–4000 köbmétert. A hulladékot az égetőműbe szállították, tavaly azonban annyi levéllel, nyesedékkel árasztották el az égetőt, hogy az FKF Zrt. idén már nem vállalta a szolgáltatást. A Répszolg tehát a lakossági zöldhulladékot már nem szállítja el, de a közterületekről továbbra is összegyűjti azt. A begyűjtött leveleket a Kovácsy Kálmán téri telepen halmozzák fel, ahonnan egy későbbi időpontban komposztáló telepre szállítják.
Németh Tibor, a Városgazdálkodási Iroda vezetője elmondta, hogy novemberben, amikor sok a zöldhulladék, az önkormányzat segíteni próbál
a kerttulajdonosoknak.
– 5 millió forint értékben vásárolunk lombgyűjtő zsákokat az FKF Zrt.-től – mondta a szakember –, melyet szétosztunk. Az ingatlantulajdonosok fejenként 5 darab 120 literes, az FKF Zrt. pecsétjével ellátott zsákot kapnak. Ezeket október 23-a után lehet majd átvenni a Fő út 64. szám alatti Tájékoztatási Irodán. A zsákok szétosztását a Palota-15 Kft. végzi.