Menu

Sportcsarnokkal bővül a gimnázium

2012.09.06.

A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola az új tanévben új telephellyel gazdagodik. A Károly Róbert Szakközépiskolát összevonták a Kontyfa Gimnázium és Általános Iskolával, így a szakközépiskola megüresedett Sződliget utcai épületét a gimnázium kapta meg.

-Fontos számunkra, hogy tornacsarnokkal bővül az iskolánk – mondta Ábri László, a Dózsa György Gimnázium igazgatója – A meglévő tornaterem kicsi, a terem kapacitása nem lenne elegendő az órák megtartására, ugyanis a 9. évfolyamon kötelező mindennapos testnevelési órák miatt hetente tíz órával nő a tornaórák száma.
A gimnázium igazgatója szerint nem okoz majd gondot a távolság, hisz a dózsás
diákok már hozzászoktak a külsős testnevelés órákhoz. Eddig a Budai II László
Stadionba jártunk, ami a Sződliget utcai létesítményhez hasonlóan mindössze 7
perc sétányira van tőlünk, ráadásul a diákoknak nem kell majd a gimnáziumban átöltözniük. A szünetet nem akarjuk elvenni tőlük, ezért megpróbálunk duplaórákat beiktatni az órarendbe, így bőven jut idejük az öltözésre, és a két épület közti ingázásra.
A gimnázium együttműködési megállapodást kötött a Palota Röplabda SC-vel, mely szerint a délutáni és esti időszakban a palotai sportegyesület is használhatja a sportcsarnokot.
– A gimnáziumban hagyománya van a röplabda oktatásának, ezért nekünk is jól jön a klubbal való együttműködés. A gimnázium hosszútávon akár utánpótlásképző „műhelye” is lehet az egyesületnek – mondta az igazgató.
A Sződliget utcai épület tantermeit is megkapja a gimnázium. Mivel a termek igen nagyok, ezért alkalmasak a táncoktatásra.
– A terveink szerint a 12-13. évfolyamok táncóráit – az elméleti és a gyakorlati képzéseket egyaránt – az új telephelyen tartanánk. A termek egy részét felújítjuk, átalakítjuk, amelyek költségeit az önkormányzat biztosította számunkra.
A létesítményeket a Szilas Néptáncegyüttessel kötött megállapodás értelmében az iskola és az együttes közösen használja majd.
Ez a megállapodás azonban nem csak a terembeosztás miatt lehet kifizetődő. A
Szilas ugyanis számos kerületi iskolában oktat néptáncot a kisebb gyerekeknek, és a tehetséges diákokat hozzánk irányíthatják. A nálunk végzett diákok számára pedig fellépési lehetőséget biztosíthat a nemzetközi hírű együttes. Ábri László szerint az új telephellyel új dimenziók nyílhatnak meg a sporttagozatos gimnázium és művészeti szakközépiskola előtt. A jövőben ugyanis akár évfolyamonkénti harminc táncművészeti szakos diák felvételére is lehetőség nyílik, akik a modern tánc mellett a néptáncra is szakosodhatnának.
Ugyanakkor az iskolaigazgató fontosnak tartja, hogy a gimnáziumi és a művészeti képzés a jövőben se váljon el egymástól, ezért az új telephelyből egy ideig biztos nem lesz elkülönített táncművészeti műhely.