Menu

Mindennapos testnevelés

2012.08.27.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy szeptembertől új időszámítás kezdődik a hazai pedagógiában a Köznevelési Törvény életbe lépésével. Első lépésként a mindennapos testnevelést vezetik be három évfolyamon. A kerületben minden oktatási intézményt érint ez a változás, de csak két olyan iskola (a Kontyfa iskola, és a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola) működik a kerületben, amelyben mindhárom érintett évfolyam megtalálható.

– Iskolánkban eddig mintegy ötszáz diák tanult, de ez a létszám a Károly Róbert Szakközépiskola intézményünkbe való integrálásával várhatóan hétszáz fölé fog emelkedni – mondta Rozsáli Oszkár a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola igazgatója. – Nálunk alsóban a napköziotthonos rendszernek köszönhetően már eddig is mindennapos testnevelés oktatás zajlott. Nagyon fontosnak tartom ezt a változást, hisz nekünk pedagógusoknak is feltűnt, hogy az elmúlt években, évtizedben mennyire leromlott a gyerekek állóképessége. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni azt sem, hogy egy ilyen horderejű változtatáshoz nem minden esetben elegendőek az eddigi intézményi feltételek.
A Kontyfában a három évfolyamon bevezetendő mindennapos testnevelés oktatás heti 16 órával növeli majd meg a testnevelésórák számát.
Ez a tantárgyfelosztások terén is gondot jelent, de az órák megtartását is jelentős mértékben nehezíti majd, hogy az iskola egyetlen tornaterme már eddig is maximális kihasználtsággal működött.
– A szerencsésebb intézmények közé tartozunk, hisz egyrészt nagy a tornatermünk, melyben egyszerre több osztály is elfér, másrészt van egy faházunk is, ahol délelőttönként az alsósok tornázhatnak. A nagy udvarunkon is tarthatunk testnevelésórákat és sportfotó foglalkozásokat – mondta az igazgató.
A mindennapos testnevelés bevezetését segítheti elő több önkormányzati terv is.
Az egyik legnagyobb létszámú kerületi iskola, a Dózsa György Gimnázium a Sződliget utcában például egy nagyméretű tornateremhez juthat hozzá, és ősszel három kerületi iskola, a Kontyfa, a Czabán és a Szent Korona sportudvara is műfüves borítást kap.
– Iskolánkban ősszel 31 osztály kezdi meg a munkát – tette hozzá Rozsáli Oszkár. – A tervezett módosítással nekik 120 testnevelésórájuk lesz, amit a jelenlegi négy testnevelő tanárunk nem tudna megoldani. – Szerencsére a minisztérium megerősítette, hogy a mindennapos testnevelés oktatásába
nemcsak a szaktanárokat, hanem a tanítókat is be lehet vonni. Ezzel megkönnyítették a számunkra az új típusú oktatás gyakorlati megvalósítását.