Menu

Hogyan védekezzünk a trükkös tolvajok ellen?

2012.05.02.

Régóta visszatérő probléma a trükkös tolvajok elleni küzdelem. Mivel a sértettek egyedül élő idős emberek, akik rendkívül könnyen becsaphatók, a rendőrség minden lehetséges eszközzel megpróbálja megelőzni ezen emberek áldozattá válását.

Szórólapokon keresztül és a nyugdíjas otthonokban személyesen is tájékoztatják az érintetteket, hogy miképpen védekezhetnek a trükkös tolvajok ellen.
-Egyik módszer, ha valamennyi fontosabb közüzem és hivatal telefonszámát összeírják – mondta Galambos Ferenc alezredes, kerületi rendőrkapitány -, s ha ezek nevében csönget be hozzájuk valaki, akkor az adott számon keresztül leellenőrizhetik a becsöngető személyét. De megoldás az is, ha bennünket hív az illető, vagy, ha a szomszédokhoz, esetleg a családtagokhoz fordul segítségért. Nagyon fontos, hogy senki idegent ne engedjenek be a lakásukba, és azt sem győzzük hangsúlyozni, hogy a közüzemek és hivatalok sosem szednek személyesen pénzt az ügyfelektől.
A kerületi kapitány szemléltetésképpen két esetet is elmesélt. Az egyik a húsvéti ünnepeket követő napokban történt. Egy idős embert az unokája nevében hívták fel. Az álunoka azt mondta, hogy a Keleti pályaudvarnál bajba került, és sürgősen pénzre lenne szüksége. Azt kérte a nagyanyjától, hogy az senkinek se szóljon, hanem adja oda a pénzt annak a személynek, akit ő odaküld. A sértett gondolkodás nélkül teljesítette a kérést, s még akkor sem fogott gyanút, amikor az „unokája” még kétszer megismételte ezt a kérését. Pedig ekkor már a szomszédoktól is kölcsön kellett kérnie. Egy hét múlva találkozott az igazi unokájával, aki csodálkozva hallgatta az esetet. Mint kiderült, az idős ember többszázezer forintot adott oda egy ismeretlennek. Április 16-án aztán megismétlődött ez az eset. Ezúttal egy másik idős embert a fia nevében hívtak fel, és ugyancsak sürgősen pénzt kértek tőle. A telefonáló azt mondta, hogy ő most akkora bajban van, hogy nem tud személyesen elmenni a pénzért, ezért arra kérte a nagyanyját, hogy az tegye egy kabát zsebébe a pénzt (350.000 Ft-ot), és adja oda annak a taxisnak, akit ő hozzáküld. Az idős ember ebben az esetben is gondolkodás nélkül teljesítette a kérést.
– Az ilyen esetekben a rendőrség tehetetlen, egyrészt későn, napokkal, hetekkel később értesítenek bennünket a sértettek, másrészt ők sem rendelkeznek információval az elkövetőkről. Egyet tehetünk, megpróbáljuk megelőzni ezeket az eseteket, mi azonban csak tájékoztatni tudjuk az érintetteket, ahhoz, hogy ne történhessenek meg hasonló esetek, nekik is elővigyázatosabbnak kellene lenniük.