Menu

Emlékezés Szikorával

2012.04.19.

A Csokonai Művelődési Központ épülete 100 éves. Eredetileg a Rákospalotai
Ipartestület székházának készült Nagy János tervei alapján. Az ő ükunokája Szikora Róbert előadóművész, akivel a családjáról, a múltról, a Csokonairól beszélgettünk.

A beszélgetést, melyre a kerület díszpolgára, a Rákospalotai Ipartestület egykori elnöke, jelenleg alelnöke, Juhász Sándor is hivatalos volt, Tóth Lajos, az intézmény igazgatója vezette. Mindhárman szóltak az erős kötelékről, mely a kerülethez fűzi őket.
Robi jelenleg Pasaréten lakik, de csak azért, mert ott lehet az édesapja közelében. Még mindig úgy érzi, hogy ő ott csak vendég – mondta. Juhász Sándor arról mesélt, hogy egyszer majdnem átköltözött Szentendrére. S bár már kiválasztotta az új házat, de azután meggondolta magát. Az épületről egyebek mellett megtudhattuk, hogy csak a ’30-as években építették hozzá a színháztermet. Majd 1951-52 körül a házat államosították, ezután a Hadkiegészítő Parancsnokság működött itt. Mikor újra művelődési ház lett, a Csokonai Mihály nevet kapta, szigorúan vitéz nélkül!
Robi élénken emlékszik arra, amikor édesapját, Szikora Jenő táncdalénekest látta fellépni a „Ballában” (később Székelykert). Keresztapja is ott játszott. Az akkori viszonyokat jól jellemzi, hogy a fellépésért étellel fizettek. De szép emlékek fűzik a ma pusztuló látványt nyújtó „Jakó”-hoz, a pestújhelyi József Attila utcában működő művelődési házhoz is. A Tóth István utcai Általános Iskolába, majd a Dózsa Gimnáziumba járt. Itt indult zenekari pályafutása is, 1968-ban, tizenöt éves korában az One World együttes legfiatalabb tagja lett. Néhányan a közönség soraiból is hozzászóltak, felidézve az épülettel, és Rákospalotával kapcsolatos emlékeiket. Báthory Béla a Csokonai egykori igazgatóiról, az itt működő fotószakkörről, egy érdekes színi előadásról – melynek szereplője volt – mesélt.
Képtelenség lenne felsorolni, leírni a sok érdekességet, ami a körülbelül két órás program ideje alatt elhangzott. Talán még annyit, hogy egy titkos tervről is szó esett: ha minden a megálmodottak szerint halad, az One World újra összeáll, és az Észak-pesti Kórház területén ad élő koncertet.
A beszélgetés végén Tóth Lajos rövid közös sétára, az épület körbejárására invitálta a jelenlévőket. Először egy kis kiállítást, Robi felmenőitől maradt emlékeit néztük meg, s egy jókora festményt, Nagy János ükapa portréját. Eltekintve a frizurától és bajusztól, így, hogy a kép mellett állt, határozottan felfedezhető volt a hasonlóság.