Menu

A karatésok ismét helyt álltak

2012.03.21.

Az elmúlt hétvégén Montenegróban rendezték meg a 2012. évi Balkén Bajnokságot (17th Balkan Championships Montenegró), melyen a magyar csapat is szép számmal vett részt és aratott sikert.

A bajnokságot 13 ország 913 versenyzője részvételével rendezték meg, melyre a magyar csapat 47 fővel érkezett a 10 -14 év közötti-, valamint a felnőtt korosztályú versenyzőkkel. Az elért eredmény pedig magáért beszél: 8 érmet nyert a csapat, ebből 2 arany, 3 ezüst és 3 bronz, így az éremtáblán a 9. helyen végeztek..
– A Dynamic KSE 5 indulóval vett részt a versenyen. A lányok közül Baranyi Zsófia és Makay Kiara remekül teljesítettek annak ellenére, hogy a kontakt miatt nem sikerült az éremszerzés. Mellettük Czagány Dóra ifi +47 kg-ban BALKÁN BAJNOK lett, míg a fiúk közül Bálint Krisztofer a 10-11 éves korcsoportban a -40 kg-ban a 3. helyen állhatott a dobogóra, Vécsei Balázs a 10-11 éves -35 kg-ban BALKÁN BAJNOK lett. A 3 érem- a 2 arany és az 1 bronz – igazán szép siker a kerületiek számára- mondta Miklós Nikolett.