Menu

Így is lehet segíteni

2012.02.25.

Nem múlhat el úgy tanév…pontosan 19 éve, hogy a kerületi iskolák és iskolások számára a Segítsd az Iskoládat Egyesület ne írná ki az egész tanéven átívelő versenysorozatot. Az évek folyamán volt olyan verseny, amelyre más kerületekből, vagy testvérvárosokból is érkeztek diákok.

Idén hat iskola –a Pestújhelyi-, a Károly Róbert-, a Czabán-, a Hartyán-, a Neptun Általános Iskola, valamint a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola – „küzd meg” az ajándékokért.
A program szervezője és egyben az egyesület elnöke, Várhegyi Gábor megkeresésünkre elmondta, a 2011/12-es tanévben szeptember 2-tól február 20-ig tartott a verseny, míg a döntőre március elsején 9 órától kerül sor az Újpalotai Közösségi Házban.
– A versenysorozat folyamán egyesületünk arra törekedett, hogy lehetőség szerint minden korosztályt megmozgasson, így az előversenyek alatt mintegy 300 diák és tanár játszott velünk. Az iskolák minden feladat megoldására pontszámokat kaptak, melyek összesített eredményét magukkal hozzák majd a döntőre.
S hogy milyen feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek?
Az elmúlt évek gyakorlata szerint írásban küldött és határidőre visszajuttatandó un. játékos szellemi feladatsorokat kellett megoldaniuk.
A legkisebbek közül egy elsős és egy másodikos diáknak Az én családom címmell kellett rajzot készítenie. A rajzot bármekkora méretben, fekete-fehérben vagy színesben és bármilyen technikával elkészíthették a tanulók. Egy másik feladat szerint egy fogalmazást, riportot kellett készíteniük a résztvevőknek. A feladat szerint
a fogalmazás (riport) készítője – mint a „Magyar Kultúra Lapja” című korabeli újság tudósítója – ott volt azokon az eseményeken, amikor Liszt Ferenc 1882. február 10-én Budapesten sikeres hangversenyt adott a Pesti Vigadóban, majd február 25-én Munkácsy Mihály tiszteletére rendezett hangversenyen eljátszotta 16. rapszódiáját (melyet a festőnek dedikált), március 25-én pedig a Belvárosi templomban vezényelte a Magyar Koronázási Miséjét. Ezen események valamelyikéről kellett egy riportot írni az újság számára. A mű bármilyen formában készülhetett, rajzokat is tartalmazhatott, de mérete nem lehetett több 4 oldalnál.
A tanulók tanulmányi eredménye is beleszámított a versenybe, ám az, hogy ki az az öt tanuló, akinek a félévi jegye magatartás, matematika, magyar irodalom és idegen nyelv tantárgyakból számít, az csak a félévzárást követően derült ki. Így a tanulmányok során mindenkinek a lehetőségekhez képest a maximumot kellett nyújtania.
Még egy feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak a döntőt megelőzően: Várhegyi Gábor felkereste az iskolákat, ahol négy diák és egy felnőtt segítőnek az adott helyszínen ismertetett feladatot kellett megoldaniuk. Erre nem kellett előzetesen készülniük a csapatoknak.
Mindezek után pedig március elsején sor kerül a döntőre, melyen számos érdekes, izgalmas feladatokat kell a csapattagoknak megoldaniuk. Az értékelést pedig a zsűri végzi, melynek elnöke Németh Angéla, a Rászorulókat Támogatók Egyesületének tagja, a KKES Bizottság alelnöke-, míg a zsűri tagja Helmajer Lászlóné, a Polgármesteri Hivatal MOS Irodájának vezetője és Báder György, a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület tagja, önkormányzati képviselő lesz.
S hogy mit nyernek a diákok, az iskolák a verseny végén? Ez maradjon titok március elsejéig. Ami biztos, a szponzoroknak köszönhetően most sem megy haza üres kézzel egy csapat sem.

Kapcsolódó cikkek





Kapcsolódó linkek