Menu

Fejlődő városközpont

2011.12.08.

Közlekedésfejlesztési beruházásokat végzett a kerületi önkormányzat mintegy 30 millió forint értékben a Bácska utcában és a Fő úton. A két közúton, a Kossuth-szobornál gyalogoszebrát létesített a kivitelező, továbbá a Volánbusz megállóját áthelyezték, így a BKV és a távolsági buszjáratok külön buszöbölben állnak majd meg. A fejlesztés részleteiről dr. Novák Ágnes alpolgármestert kérdezte lapunk.

Az idei fővárosi útfelújítási program részeként a kivitelező felszedte a régi villamossíneket és átépítette a burkolatot a Bácska utcában. A kerület önkormányzata – kapcsolódva a Fővárosi Önkormányzat beruházásához – két zebrát és új buszöblöt létesített a Kossuth-szobor környezetében. A két új gyalogátkelőhelyet a Fő úton a postánál, valamint az Epres sor és a Bácska utca sarkánál alakították ki. Az új zebrákkal biztonságosabbá tették a közlekedést a Budai II László Stadion és a Dózsa György Gimnázium irányába.
A Bácska utca környezetében folytatják a fejlesztéseket. Dr. Novák Ágnes alpolgármester elmondta, hogy az átépített útszakasz mentén az elöregedett és rossz állapotban levő fasort is felújítják jövőre. A tervek szerint oszlopos juhart telepítenek a területen. A fa jellegzetessége, hogy a lombkoronája nem terül szét, hanem „gyertyaláng” alakú, ezért kevésbé veszélyezteti a közvilágítási légvezetékeket, és a házak homlokzatában, tetőszerkezetében sem tesz kárt.
Rákospalota központjának fejlesztését, átformálását célozza az önkormányzat által meghirdetett „A vasúttól a sportcélú városközpontig” című városépítészeti ötletpályázat is. A kerület vezetése azt kívánja elérni, hogy a tervek nyomán megvalósuló új városrészközpont közlekedési, valamint város- és tájépítészeti szempontból is méltó legyen a több száz éves városrészhez.
Az alpolgármester arról szintén beszámolt, hogy a Késmárk utca burkolatának felújításával befejeződik a kerületben az idei útfelújítási program. Átépítették idén a Szentmihályi utat, a Késmárk utcát, az Irány utcát, a Csomád utcát, valamint a tömegközlekedési útvonalak közül a Telek, a Rákosmező és a Vécsey utcákat.