Menu

Tisztasági hónap

2011.11.22.

Idén is, alkalmazkodva az időjáráshoz, november lett a kerületi tisztasági hónap. Nem csak, hogy nem ismeretlen a lakosság előtt, hanem a többség számára már várt esemény ez az őszi akció. Ennek eleme a lehullott lomb gyűjtéséhez zsákok osztása, majd ha megteltek, begyűjtése.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja 1992-ben hirdette meg, hogy minden év szeptemberének harmadik szombatja legyen a takarítás világnapja. Ha valamivel később is, de ehhez kapcsolódik a kerületi tisztasági akció, amelyre okkal lehetünk büszkék. Nem mindenütt rendezik meg ugyanis, s pláne nem egy egész hónapon keresztül!
Ilyenkor az ingatlantulajdonosoknak, kezelőszervezeteknek ingyenes gyűjtőzsákokat biztosít az önkormányzat. Ahol pedig még egy-egy akció keretében a közparkokra, közös területekre is gondolnak a kisebb-nagyobb közösségek, ott a munkálatok idejére gyűjtő szerszámokat és eszközöket is igényelhetnek. A program középpontjában idén a szelektív hulladékgyűjtés áll. Ezen belül is kiemelt figyelmet kapnak a gyűjtőszigetek, valamint a környékükön előforduló illegális hulladéklerakás felszámolása. A sikeres akció érdekében az önkormányzat együttműködésre kérte a Répszolg Kft-t, az FKF Zrt-t, a Palota Holding Zrt-t, társasházi és szövetkezeti lakóközösségeket és az önkormányzati intézmények vezetőit. Mint Demeter Jánostól, a programot lebonyolító Répszolg Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a hónap közepéig több egyház és intézmény igényelt tőlük a kollektív takarításhoz eszközöket. Ami az egyedi, lakossági részt illeti, az akció elvben arra szolgál, hogy segítséget nyújtsanak a házak előtti zöld sáv rendbetételéhez, s csak az ehhez ingatlanonként biztosított 5-5 zöld gyűjtőzsákot szállítanák el. Ám olyan sok helyen tettek ki más típusú zsákokban avart, hogy ezeket sem akarták ott hagyni. 55 ezer üres zsákot osztottak szét, s várhatóan a hónap végéig több mint 80 ezer telit szállítanak el. A mennyiség valószínűsíti, hogy nemcsak utcáról, hanem udvarokról származó lomb is van közte. Ezzel a probléma csupán az, hogy jelentősen megdrágítja az akciót. Tavaly 4 millió forint plusz ÁFA összeggel számoltak, végül 9 millióba került. Így idén már eleve ezt vették számításba.
Az akciónak, és így a kerületnek pénzt, önmagának pedig zsákot spórolhat, aki alaposan tömöríti a bepakolt leveleket. Már Leonardo da Vinci megmondta: ahol több az érzés, több a szenvedés is. Ezt egy kicsit át- és továbbgondolva mondhatjuk: ahol egészségesebb, élhetőbb, szebb, értékesebb egy ingatlan a környezete miatt, ott bizony több is a munka, s az esetleges kiadás vele, de kérdés sem lehet, hogy megéri! Mindez annak függvényében különösen fontos, hogy ebben a hónapban napokon keresztül szmogban fuldoklott a város. A poros, füstös levegő részben az ipari termelés és a gépkocsi használat eredménye, ám a nem megfelelő tüzelőanyag- használat is elősegíti a levegő minőségének romlását. – Főleg fatüzelésű kályhákban égetnek el olyan anyagokat, amelyek bizony hosszú távon negatívan befolyásolják a környezetünk állapotát. A leggyakoribb házi „tüzelő” a rákkeltő és sejtkárosító anyagokat is tartalmazó festékekkel, beeresztőanyagokkal, égésgátlókkal kezelt fakeret. Az égés során ezek az egészségkárosító anyagok felszabadulnak, és a füstgázzal együtt távoznak a szabadba – tájékoztatta lapunkat Borsi Zsuzsanna
környezetvédelmi mérnök.
Az otthon keletkező műanyag hulladék jó része is a tüzelőberendezésekben végzi, amelyekkel szintén szennyezzük a környezetet. A műanyagok egyes típusai, például a PVC, klórt tartalmaznak. Az égéskor a klórból sósavgázok keletkeznek, és a szerves anyagokkal való együttégésük során veszélyes anyagnak számító dioxinokká alakulnak. Abban az esetben – hangsúlyozta
a szakember –, ha fluort tartalmaz a műanyagtermék, a szintén egészségkárosító anyagnak tekintett furánok jutnak ki a szabadba. Mind a két vegyület igen káros,
ugyanis rákkeltő hatású, és a szervezetben felhalmozódva hosszú időn keresztül mérgezik testünket. Borsi Zsuzsanna mindenkinek azt ajánlja, hogy kályhájába tűzifát, erdészetből szerzett fát és „tiszta” csomagolóanyagot, például kartonpapírt használjon. Érdemes pellettel és egyéb, kifejezetten tüzelésre termesztett növényekkel működő kályhákat vásárolni. Ezekkel a tüzelőanyagokkal minimalizálni lehet a szénmonoxid kibocsátást, így alig károsodik környezetünk.