Rendhagyó történelemóra

A történelem öröksége rendkívüli egzisztenciális nyomatékkal bír Magyarországon, a közösségi amnéziák, az évtizedeken át tudatosan elhallgatott tények országában. A múlt megismerése jó esetben nem puszta nosztalgia, hanem a jelen egzisztenciánk megismeréséhez feltétlenül szükséges eszköz.
Különösen jó esélyt jelenthetnek e megértési folyamathoz a nemzeti mitológia részévé vált emlékezetes napok.
2011. október 6-án László Tamás polgármester úr arra vállalkozott, hogy rendhagyó történelemórát tartson a Dózsa György Gimnáziumban végzős diákjainknak, valamint a László Gyula Gimnázium 12.g osztályos diákjainak és az iskola pedagógusainak a nemzeti gyásznap alkalmából. Az előadás kivételes atmoszférát teremtett, hiszen nem mindennapos esemény, ha a kerület vezetője egy szokásos iskolai szituációban találkozik a fiatalokkal. A szokatlan helyzet alkalmat adott arra, hogy a tanulók és a polgármester nem egy elidegenítő közegben, hanem természetes viszonyok között kommunikálhattak egymással.
László Tamás gondolatmenetében megemlékezett az 1849 őszén, Aradon kivégzett szabadságharcos főtisztekről, valamint a Pesten kivégzett miniszterelnökről, Batthyány Lajosról is. Az óra folyamán számtalan érdekesség elhangzott még olyan történetekből is, amelyeket az egykori forradalom és szabadságharc szereplői örökítettek meg emlékeikben. A rendhagyó történelemórán szóba került a kivégzett katonák nemzetiségi származása éppúgy, mint a vesztőhelyen az emlékezet szerint elhangzott utolsó mondataik. Arra is fény derült, hogy felakasztott és főbe lőtt honvédtisztek kultusza, legendája szinte már a kivégzésük órájában szárnyra kelt. Az emlékezésen az interaktivitás sem hiányzott: a diákoknak nem okozott gondot a vértanúk nevének felsorolása valamint a kor történeti helyzetének ismerete, sőt olyan is akadt közöttük, aki kivételes tájékozottságot árult el a negyvennyolcas tradíció ismeretében.
A polgármester úr történelemórája a rámutatott arra a fontos jelenségre is, ami nemzeti tudatunk szempontjából kivételessé teszi október hatodika kultuszát. Ez pedig nem más, mint a nemzeti egység gondolata és szükségessége a nagy történelmi kihívások idején. Báró Eötvös József az 1850-es években azt írta, hogy a kor uralkodó eszméi közül a nemzetiségé a jövőben elemi erővel fogja átformálni az emberiség életét. Eötvös a forradalom bukása utáni időben minden bizonnyal megértette a nemzettudat mentalitásformáló jelentőségét. A 19. század elméleti vitáiban kitüntetett szerepe volt a nemzetiség kérdésének. Eötvös brit kortársa, John Stuart Mill azon gondolkodott, hogy vajon mi lehet a sajátos az angolul beszélő, de az angolok ellen harcoló írek, a sok anyanyelven beszélő, de tudatukban egységes svájciak, vagy a flamand és vallon belgák nemzettudatában.
László Tamás kiemelte, hogy október hatodika öröksége fontos a magyar nemzettudat egyik értékes sajátosságának megértésében és elmélyítésében: A vértanúk többen a császári hadsereg egykori tisztjei voltak, ráadásul számosan nem magyar, hanem szerb, horvát, német vagy örmény származásúak. A nemzeti öntudatok ébredésének korában, – amikor a nemzeti tudatok sokszor nemzeti indulatokká váltak – rendkívüli példát mutattak a mártírok: A magyar forradalom iránti elkötelezettségük azt mutatta, hogy a magyarság sokkal több, mint pusztán nyelvi vagy „faji” közösség. Heroizmusuk azt bizonyította, hogy a magyarságtudat egy szellemi – erkölcsi közösséghez, modern nemzethez való tartozást is jelenthet: közös célokat, közös reménykedést, valamint az egyén és a köz szabadsága iránti feltétlen elkötelezettséget.

A fotó a László Gyula Gimnáziumban készült.