Menu

Sába királynőtől a Mississippiig

2011.09.14.

A napokban ünnepli fennállásának 125. évfordulóját az újpesti zsinagóga. Többek között e jeles évforduló alkalmából a MÁV Szimfonikus Zenekar Horváth Gábor vezényletével, valamint Fekete László,a Dohány utcai zsinagóga főkántora, Zukker Immanuel, a Hunyadi utcai körzet kántora, Nógrádi Gergely, a budai körzet kántora, Klein Judit és Székelyhidi Hajnal művésznők közreműködésével volt koncert.

Bár több mint 170 éve van Újpesten zsinagóga, ám az 1880-as évekre a korábbi Bocskai utcában álló épület kicsinek bizonyult, így a hívek közadakozásából néhány év alatt felépült a jelenlegi Berzeviczky utca 6. szám alatt az a neológ zsinagóga, melyet 1886. szeptember 23-án szenteltek fel.
Az augusztus végi koncertet megelőzően Szerdócz J. Ervin rabbi helyettes arról beszélt, hogy a zsinagóga fennállása óta megélt szép napokat, de sokan sírtak romjaiban. Bár dr. Schőner Alfréd főrabbi személyesen nem tudott részt venni az ünnepen, köszöntő levelét elküldte a híveknek.
A koncerten először Goldmark Károly Sába királynője nyitányának hangjai csendültek fel, majd imarészletek, zsoltárok hangzottak el a közreműködők előadásában. A program második részében ezt követően ismertebb és könnyedebb dallamokat hallhattunk, így a West Side Story, a Hegedűs a háztetőn, Az operaház fantomja egy-egy részletét hallgathattuk meg.
Az ünnepi rendezvény végé a program házigazdája, Szerdócz J. Ervin rabbi helyettes reményét fejezte ki, hogy az újpesti koncertek sora folytatódni fog, ám ehhez várják a támogatókat.